Kerítésen túl
Orbán elhúzott Aliyevvel és Erdogannal kvaterkázni Bakuba
Miután nem volt frappáns válasza a magyar miniszterelnöknek a vasárnapi választási eredmény kommunikálására, inkább Bakuba látogatott Türk Tanácskozni.
A három jó barát….
A gazdasági együttműködés erősítése a következő lépés a magyar-azeri kapcsolatokban
– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Bakuban, ahol fogadta őt Ilham Aliyev azeri elnök.
Orbán hétfőn,
az önkormányzati választások másnapján utazott az azeri fővárosba, ahol az elnöki palotában tartott találkozón arról beszélt,
„mindig megtiszteltetés a magyaroknak, ha Bakuba látogathatnak”.
A miniszterelnök elmondta, vannak már magyar befektetések Azerbajdzsánban, és az együttműködés további lehetősége is nagyon ígéretes. A kormányfő azt is mondta, méltányolja, hogy az azeriek jóindulattal és jó szemmel tekintenek a magyarokra.
A magyar miniszterelnök és az azeri elnök aktuális európai témákról is tárgyalt
Orbán Viktor a Türk Tanács ülésére érkezett Bakuba, a tanácskozást kedden tartják. A Türk Tanácsnak tagja Azerbajdzsán mellett Kazahsztán, Kirgizisztán és Törökország is, Magyarországnak megfigyelői státusza van a szervezetben.
Hétfőn mindenesetre Orbán találkozott a török elnökkel is, Recep Tayyip Erdogannal. Közösségi oldalán így számolt be a „megtiszteltetésről”:
„Baku. Türk Tanács”
Háttér
Erdogan szíriai beavatkozását világszerte elítélték, az iráni hadsereg pedig egy előre be nem jelentett hadgyakorlatot kezdett a török határ közelében. De ha Budapest támogatja a kurdok autonómiájának vérbe fojtását – mert Ankara azt nemzetbiztonsági kockázatnak tartja -, akkor a magyar kormány ezek után milyen alapon követel autonómiát az erdélyi magyarok számára? – írta Káncz Csaba jegyzetében.
A hazai diplomáciát azonban a világon senki sem tudta alulmúlni
A Spiegel szerint a magyar kormány szerda reggel – egyedüli uniós országként – megvétózta azt a deklarációt, amely figyelmeztette volna a török kormányt a szíriai invázió megindításával kapcsolatban. Az EU így csak délután, a török invázió megindulása után tudta elfogadni a dokumentumot, miután az európai fővárosok óriási nyomást gyakoroltak Budapestre. Szíjjártó Péter tegnap megerősítette: jó ideig blokkolták a figyelmeztetést (még ha ez jogilag nem is minősül vétónak).
Nem könnyű megérteni, hogy Orbán miért rúgott bele újonnan hazánk szövetségeseibe, gyengítette újra az európai egységet és próbált megint kedvében járni az iszlamista Erdogannak, aki november 7-én látogat Budapestre – egy éven belül másodszor.
De két kérdésre aztán végképp nem tudjuk a választ:
- szíriai kurd testvéreik magyar diplomáciai elárulását látva hogyan fog az iraki Kurdisztán viszonyulni ezek után a Mol-csoportnak a régióban működő leányvállalata, a Mol Kalegran tevékenységéhez?
- ha Budapest ilyen látványosan támogatja a kurdok autonómiájának vérbe fojtását – mert Ankara azt nemzetbiztonsági kockázatnak tartja -, akkor a magyar kormány milyen alapon követel autonómiát ezek után az erdélyi magyarok számára?
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…