Kerítésen innen
Orbán harcba ment, puttonyában a temérdek vokssal, a győzelem mámorától (?) megrészegülve
Orbán Viktor reggel elhagyta az országot, – szürke, borongós is az ég felettünk – Brüsszelbe repült, hogy hátizsákjában a 2.2 millió támogató levéllel letarolja az Uniót. Aminek persze mi is tagja vagyunk. Hogy is van ez?
Patthelyzet
Orbán miniszterelnök csütörtök hajnalban Brüsszelbe utazott az uniós csúcstalálkozóra. Szándéka szerint kivont szablyával, – nem tudni, hogy vitte át a határon? – hogy beteljesítse a szerinte 2.2 millió magyar szent meggyőződését, miszerint nem tartunk Európával, ide ne jöjjön senki, majd mi jól elleszünk magunkban.
Kora délután újabb videóüzenet érkezett a körmét tövig rágott magyarságnak, amiben a főközszolga büszkén tudatta, hogy sikerült átvinnie a határon fegyverét és nemhiába tette, mert győztünk!
Mindezt arra alapozta, hogy megállapodott a többiekkel, hogy súlyos adóforintjainkkal támogatjuk az olaszországi menekültbefogadás nehéz helyzetét. Ez azt jelenti, hogy fizetünk azért, hogy ne ide jöjjenek a menekültek, vagyis patthelyzet alakult ki. Nem jönnek hozzánk, de fizetnünk kell a renitensségért.
Az, hogy ez milyen olvasatban győzelem, nem tudni. Mindenesetre beindult a gépezet, hogy az egált miként kommunikálja a Fidesz mindent letaroló győzelemként.
Most már csak el kell hinnünk, és az alkotó pihenhet még négy évet!
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot