Connect with us

Kerítésen innen

Orbán névrokon-szájjal üzent a tanároknak: ezután is ki lesz rúgva, aki nem megy be dolgozni

Megosztás

Orbán Viktor samesza, Orbán Balázs miniszterelnöki politikai igazgató szerint a tanárok nagyon jól jártak Pintér Sándor belügyminiszterrel. Nem lehet annál „konstruktívabb és a nyitott kapuk politikáját jobban képviselő testtartást felvenni”, mint amit a belügyér mutat az ügyükben – vélekedett. A vitatható kijelentés mellett az orvosoknak is üzent a „kis Orbán”, aki szerint az egészségügyben is „több évtizedes problémákat ” oldott meg a rendőr.

Megosztás

Orbán Viktor samesza, Orbán Balázs miniszterelnöki politikai igazgató szerint a tanárok nagyon jól jártak Pintér Sándor belügyminiszterrel. Nem lehet annál „konstruktívabb és a nyitott kapuk politikáját jobban képviselő testtartást felvenni”, mint amit a belügyér mutat az ügyükben – vélekedett. A vitatható kijelentés mellett az orvosoknak is üzent a „kis Orbán”, aki szerint az egészségügyben is „több évtizedes problémákat ” oldott meg a rendőr.

Rendkívül jól jártak….. – Nem tudni, hogy ez vicc, vagy….

Habár a PDSZ lemondásra szólította fel Pintér Sándort a decemberi oktatásügyi konzultáció után, és önálló oktatási minisztériumot követelt, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a pedagógusok nagyon jól jártak a belügyminiszterrel – nyilatkozta az Indexnek adott interjújában Orbán Balázs.

„Ha tanár lennék, nagyon örülnék, hogy az oktatás ügye a Belügyminisztériumhoz tartozik, mert a nagy és sikeres rendszerátalakító és rendszer-megerősítő programok az elmúlt évtizedben a legtöbbször ehhez a tárcához kötődtek”

– fogalmazott Orbán.

Jó példaként az egészségügyet említette….

Ez egy nappal azután történt, hogy kiderült 2022 Magyarországáról, hogy a Jahn Ferenc kórházban napok óta nincs áram a kardiológiai osztályon, ahol elemlámpafénynél ápolják a szívbetegeket. Miután a Belügyminisztérium átvette ezt a területet a Kásler Miklós vezette Emmitől,

„az orvosok és a szakápolók a rendszerváltozás utáni magyar történelem legnagyobb béremelését kapták, és több évtizedes problémákat – például a hálapénz ügyét – sikerült megoldanunk”.

Az államtitkár szerint nem lehet annál

„konstruktívabb és a nyitott kapuk politikáját jobban képviselő testtartást felvenni”, mint amit Pintér Sándor mutat az ügyben.

Teljesen korrekt volt szerinte az is, amikor az oktatásért felelős belügyminiszter azt mondta az oktatásügyi konzultáción, hogy nem ért az oktatáshoz. Ebből az következik – fejtette ki Orbán Balázs –, hogy

a miniszter úr várja az oktatásban dolgozók javaslatait.

Érdemes lenne „értő füllel” hallgatóznia!

„A belügyminiszter úr problémája – ha jól értem – pont az, hogy a leghangosabb kisebbségnek nincs érdemi javaslata azonkívül, hogy »vesszen a kormány«. Hogyan szeretnének jobb oktatást? Erre a kérdésre sajnos kevesebb válasz érkezik. A labda pedig azon a térfélen pattog”

– mondta Orbán Balázs. Minden bizonnyal elkerülte a figyelmét a szakszervezetek, oktatási szervezetek és tüntetéseket szervező diákok 9 pontos javaslata, amit a közmédiában is be akartak olvasni.

Kirúgás mindenek felett….

Megkérdezték a miniszterelnök politikai igazgatójától, hogy mi a véleménye a pedagógusok kirúgásáról.

„Szomorú eset, de ilyen helyzetben nem lehet másképpen eljárni. Magyarországon mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, szabadon sztrájkolhat, de ettől függetlenül a munkahelyre be kell menni, és a munkát el kell végezni. A törvények értelmében pedig azt, aki nem megy be a munkahelyére, el kell bocsátani, nem lehet mérlegelni. Szerintem ez a napnál is világosabb. Ezért remélem, hogy minél kevesebb ilyen esetre kerül sor a jövőben.”

Forrás

Szerző