Connect with us

Kerítésen túl

Orbán a szélsőjobboldal példaképe

Orbán a szélsőjobboldal példaképe
Megosztás

Matteo Salvini, az olasz Északi Liga főtitkára követendő példaként említette Orbán Viktort. Az Északi Liga Berlusconi jobboldali tömörülésének részeként indul a választáson. Salvini bevándorlás- és unióellenes politikájával 14%-ra hozta fel pártját. A populizmus nem ismer határokat, mindenhol működik.

Orbán az idol

A MTI tudósítása szerint Matteo Salvini egy televíziós interjúban úgy fogalmazott, hogy:

„Ha egy jól kormányzott országot kell választanom, akkor az Orbán Viktor vezette Magyarországot választom.”

Az Európai Néppárton belül is a magyar illetve az osztrák irányt tartja követendőnek a fősodorral szemben, mert ezek az országok védik állampolgáraikat és azok munkahelyeit a külső veszélyforrásokkal (bevándorlókkal) szemben.

A szélsőjobb irányt követő politikus feltehetően nem lenne ennyire népszerű az olasz választópolgárok körében, ha tudnák, hogy milyen áron és módszerekkel érte el a magyar miniszterelnök, hogy olyan népszerűségre tett szert, amire olasz kollégája vágyik.

Nem életszerű, hogy irigyelnék, sőt, elviselnék azt, amit fent nevezett az oktatással, az egészségüggyel, a sajtóval, a mindent behálózó gyűlöletkeltéssel és a korrupció törvényhozással történő legalizálásával tett. Azt sem vélnék követendőnek, hogy Orbán kizárólag szóban harcos forradalmár, a tettei homlokegyenest mást bizonyítanak.

Az Északi Liga vezetője szerint

Orbán védi a határokat, a bankjait, a valutáját, senki nem kormányoz ma úgy Európában, mint ő.

Olaszországban márciusban lesz választás, amire Salvini beígérte, hogy megválasztása esetén Donald Trump protekcionista receptjét követi, vámot vezet be az olasz nemzeti termékek védelmében.

Orbán goebbelsi levelet küld rajongóinak

Orbán Viktor legaljasabb mondata

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük