Banánköztársaság
Magyar György: Orbán ne az amerikai demokráciát féltse, hanem a saját háza táján söprögessen
A NER 12 év alatt szinte valamennyi hatalmi pozíciót megszerzett, s minden pénzt lenyúlt, amit csak lehetett. Orbán Viktor mégis az amerikai demokrácia miatt aggódik, ahol állítólag politikai boszorkányüldözés folyik, mert Trump egykori bizalmi emberét elítélték, ugyanis nem jelent meg egy kongresszusi vizsgálóbizottsági meghallgatáson.
A NER 12 év alatt szinte valamennyi hatalmi pozíciót megszerzett, s minden pénzt lenyúlt, amit csak lehetett. Orbán Viktor mégis az amerikai demokrácia miatt aggódik, ahol állítólag politikai boszorkányüldözés folyik, mert Trump egykori bizalmi emberét elítélték, ugyanis nem jelent meg egy kongresszusi vizsgálóbizottsági meghallgatáson.
Mi már beérnénk annyival is, hogy a hazai parlamentben egyáltalán létrejöhessen bármilyen vizsgálóbizottság,
ha már az országgyűlés a legfőbb népképviseleti szerv. Orbán Viktor nyíltan kiállt a kongresszusi idézés semmibe vétele miatt négy hónap börtönre és pénzbüntetésre ítélt amerikai Steve Bannon mellett a Twitteren. A kormányfő azt írta, a politika olykor csúnya tud lenni.
„Sajnálattal figyelem a politikai boszorkányüldözést egy igazi amerikai hazafi és egy igazi barát, Steve Bannon ellen. Ne add fel, Steve! Az igazság győzni fog”
– üzent Orbán. Ilyen egy igazi barát.
Húszezer dollár – mai árfolyamon több mint nyolcmillió forint – jogdíjat kapott Stephen K. Bannon, Donald Trump amerikai elnök egykori főstratégája a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványtól, mert fellépett a Várkert Bazárban 2018 május 23-án – derült ki az Átlátszó birtokába került szerződésből. Az előadás költségeit az „Európa jövője” címmel megrendezett konferencia szponzora, a Külgazdasági és Külügyminisztérium fedezte.
Az adatszolgáltatáshoz csatoltak egy 3 millió forintos hotelszámlát is
– de az nem világos, hogy ezt csak Bannon és stábja, vagy a konferencia több vendége hozta össze a budapesti Kempinskiben. Donald Trump egykori tanácsadója ellen azért indult eljárás, mert nem jelent meg a Capitolium ellen intézett 2021. január 6-i ostrom körülményeinek kivizsgálására alakult, demokraták vezette kongresszusi különleges bizottság ülésén, vagyis figyelmen kívül hagyta a kötelező erejű idézést. A kongresszus munkájának akadályozása pedig az amerikai szövetségi törvények szerint bűncselekmény, ami 1 hónaptól 2 évig terjedő szabadságvesztéssel, illetve akár 100 ezer dollárig terjedő pénzbírsággal sújtható. A korábbi tapasztalatok szerint viszont a börtönbüntetést hasonló ügyekben még senkinek nem kellett leülnie. Bannon a verdiktet egyébként tudomásul vette.
Számunkra igazából ez a történet azért érdekes, mert nálunk a parlament ellenőrző szerepe egyáltalán nem működik
A házszabályi rendelkezések szerint a képviselők ötödének kezdeményezésére az
„Országgyűlés (…) bármely, az Országgyűlés ellenőrzési feladatkörében felmerülő közérdekű, interpellációval, kérdéssel (…) nem tisztázható ügy megvizsgálására vizsgálóbizottságot küldhet ki”,
de a fideszes többség minden hasonló ellenzéki kezdeményezést leszavaz. Lásd például a Völner-ügyet. Miközben semmit nem kockáztatnának, hiszen a hatályos hazai szabályok rendkívül megengedők, bár első pillantásra szigorúnak tűnnek. A bizottság felállításához elég ugyanis az összes képviselő ötödének kezdeményezése, a vizsgálati tevékenységgel összefüggő irattal, adattal vagy egyéb információval rendelkező személyt vagy szervezetet pedig együttműködésre kötelezhetik, amely kiterjed az adatszolgáltatási, a megjelenési és a nyilatkozattételi kötelezettségre is. Csakhogy ha valaki nem megy el a bizottsági ülésre, annak szankciója mindössze annyi, hogy erről a körülményről a házelnök a soron következő plenáris ülésen tájékoztatja a nyilvánosságot. Ennek bizonyára jelentős szerepe lehet abban, hogy az érintettet jogkövető magatartásra ösztönözzék.
Mellesleg a vizsgálóbizottság jelentését a parlamentnek kell jóváhagynia
A kétharmad birtokában a Fidesz már csak ezért is nyugodtan hagyhatná az ellenzéket tüsténkedni, mert egy vizsgálóbizottsági eljárás – a megjelenési kötelezettség elmulasztásának szankciója nélkül – eleve kudarcra van ítélve. Ha mégis születne valamilyen jelentés, azt meg a kétharmad szemrebbenés nélkül lesöpörné az asztalról. Van persze az ellenzéknek más eszköze is. Amennyiben a képviselők ötöde összeáll, bármikor kezdeményezhetik a parlament rendkívüli ülésének összehívását. A kérelemben meg kell jelölni ennek indokát, továbbá a javasolt időpontot és napirendet. A házelnök ebben az esetben nincs döntési helyzetben: lehetőleg a javasolt, de legkésőbb az azt követő nyolc napon belüli időpontra össze kell hívnia az országgyűlést.
És akkor mi van?
A Fidesz bojkottálja az egészet, és az ülés határozatképtelen lesz, lásd többek között a kata-törvényt. De ugyanezt játsszák el, amikor valamelyik parlamenti bizottság elé vinne az ellenzék gyanúsnak tartott eseteket, amint azt például a Pegasus-botrány kapcsán tapasztalhattuk.
A kormányoldal képviselői távol maradtak, így ez az események tisztázását szolgáló kísérlet ugyancsak kudarcba fulladt. Mindezek tükrében értjük Orbánnak a 20 ezer dolláros „igaz barátja” iránt érzett aggodalmát. Kész szerencse, hogy a hazai „igaz barátai” miatt nem kell tartania semmitől, mert nálunk meg sem alakulhat semmiféle vizsgálóbizottság, de ha ez valamilyen véletlen folytán mégis megtörténne, legfeljebb senki nem megy el a testület üléseire – beleértve a kormánypárti képviselőket is –, hiszen annak úgysincs semmilyen következménye. Röviden ennyit arról, hogy az alaptörvény szerint az országgyűlés Magyarország legfőbb népképviseleti szerve. Lenne azért még mit tanulnunk az Egyesült Államoktól, ahol állítólag „politikai boszorkányüldözés” folyik. Nálunk meg arra lenne szükség, hogy a közhatalmat gyakorló személyek és szervek felett érvényesüljön valóban hatékony civil kontroll.
Kövesse cikkeinket a Google Hírek-en!
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is