Connect with us

Ez a nap

Orbán Simicskó kezét sem engedte el

Megosztás

A hazafias és honvédelmi neveléssel, illetve az ezzel összefüggő beruházásokkal kapcsolatos feladatok ellátására kormánybiztossá nevezték ki Simicskó Istvánt. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

Miniszterből kormánybiztos

Kormánybiztosként a volt honvédelmi miniszter az érintett tárcákkal együttműködésben vezeti és koordinálja a hazafias és honvédelmi nevelés – mint kiemelt kormányzati közfeladathoz kapcsolódó stratégia – kialakítását, megalkotja a stratégia végrehajtásához szükséges cselekvési terveket.

Honvédelmi nevelés

Neki kell együttműködnie a hazafias és honvédelmi nevelésben érintett ágazatokkal a stratégiában meghatározott célok hatékony megvalósítása érdekében. Ennek elősegítésére tárcaközi szakértői munkacsoportot hoz létre, illetve működtet.

Simicskó Istvánnak felül kell vizsgálnia a honvédelmi nevelés megvalósításához kapcsolódó közfeladatrendszert, majd végrehajtania a szükséges átalakításokat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói testületének tevékenységét elősegíti és annak útján koordinálja és felügyeli az egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának szakmai fejlesztését.

Lövészet az iskolákban

Kialakítja a lövészet és más, a hazafias és honvédelmi neveléshez köthető tevékenységek fejlesztési rendszerét, a rendelkezésére álló eszközökkel elősegíti a honvédelem ügyének népszerűsítését a társadalomban, továbbá – a hazafias és honvédelmi neveléssel összefüggő közfeladat ellátása érdekében – javaslatot dolgoz ki elkülönített állami pénzalap létrehozására.

Mindezek nyomán Simicskó István felel a lövészetet is kiszolgáló Honvédelmi Sportközpontok beruházásainak előkészítéséért és megvalósításuk irányításáért is.

A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a Miniszterelnökséget vezető miniszter útján irányítja. Simicskó István tevékenységét a Miniszterelnökség keretében működő ötfős titkárság segíti.

Simicskó István kormánybiztosi megbízatása május 18-tól 2020. május 17-ig szól – olvasható a határozatban.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük