Ez a nap
Orbán szerint Soros jelöltjeivel kell megküzdeni
A választás legnehezebb kérdése az, hogy nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem olyan ellenzéki jelöltekkel, akik valójában nem a pártok, hanem Soros jelöltjei – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kisbéren, egy fórumon.
A kormányfő hozzátette: „2000 fizetett munkatársa – mi zsoldosnak mondanánk – van ennek a hálózatnak, akik azért dolgoznak, hogy olyan kormány legyen Magyarországon, amelyik nem önöket szolgálja. Nekünk ma azt a küzdelmet kell megvívnunk, hogy Magyarországot megvédjük.”
Ha Magyarországból bevándorlóországot akarnak csinálni, akkor a rendelkezésre álló pénzt nem Dadon, Kisbéren, Bokodon, Oroszlányban és a környékbeli településeken fogják elkölteni, hanem 9 millió forintot adnak majd évente a migránsoknak koponyánként. A migránsok szép lassacskán egyre inkább részévé válnak az életünknek; és ismerjük a demográfia törvényszerűségeit, csak idő kérdése, és el fogják tőlünk venni az országunkat – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Ez az igazi kihívás, amivel szembe kell nézni. „Ha Magyarországot meg akarjuk tartani magyar országnak, akkor nekünk nemzeti kormányra, nemzeti lelkületű képviselőkre van szükségünk, és össze kell fognunk annak érdekében, hogy folytathassuk azt a munkát, amit megkezdtünk” – jelentette ki.
Orbán: Soros elveszi a gazdák pénzét és odaadja a migránsoknak
Ha Soros György jelöltjei kapják meg a mandátumokat, és az üzletember jelöltjei alakítanak kormányt, akkor a pénzt el fogják venni a gazdáktól, és oda fogják adni a bevándorlóknak, a migránsoknak – jelentette ki Orbán Viktor a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban:
(Forrás: MTI, Facebook)
Szerző
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…