Connect with us

Kerítésen innen

Orbán újabb közmilliókért küld olvasnivalót a nyugdíjasoknak – jelige: szavazz rám!

jokor
Megosztás

Emlékeznek még a 2014-ben kiötlött, szándéka szerint legpozitívabb, szintén szándéka szerint kormánypárti Magyar Krónika című lapra, amit Kerényi Imre legendás „Kinyílott a pitypang, megírom” levele vezetett fel, az első lapindító értekezletén pedig részt vett maga Orbán Viktor is? Most is hasonlóval próbálkoznak, ám míg az előző 10.000 példányban jelent meg, a mostanit az összes nyugdíjas megkapja.

A kiadvány hátoldalán olvasható a 16 oldalas kéretlen cucc lényege:

MARADJUNK KAPCSOLATBAN! Töltse ki és küldje vissza adatait a Miniszterelnöki Kabinetiroda részére!

Jókor – jó kor, vagy pont jókor, hogy majd a Fideszre szavazhassanak?

Jókor címmel tájékoztató magazint kapnak a nyugdíjasok, a Magyar Államkincstár kiadásában negyedévente megjelenő színes kiadvány első számát a napokban, a következő hetekben veheti kézbe a több mint 2 millió nyugdíjas

– jelentette be Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kedden Budapesten. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta,

a lapban az idősek egyebek mellett egészségügyi kérdésekről, a nagyszülői gyedről, vagy a Nők 40 programról is olvashatnak.

Nyitrai Zsolt elmondta, az Idősek Tanácsa kezdeményezte egy olyan hiteles tájékoztató kiadvány megjelentetését, amely a legfontosabb közérdekű információkat tartalmazza a nyugdíjasoknak.

A 16 oldalas magazin a Magyar Államkincstár kiadásában, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Idősek Tanácsa és a Miniszterelnöki Kabinetiroda együttműködésében jelenik meg

– tette hozzá.

A miniszterelnöki megbízott azt hangoztatta, az idősek munkája nélkül Magyarország ma nem állna olyan fejlettségi szinten, mint napjainkban, és ezért – mondta – „köszönettel és tisztelettel tartozunk nekik”.

Szövetség, emlékeznek?

Nyitrai Zsolt emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-KDNP még ellenzékben kötött szövetséget a nyugdíjasokkal, amelyet kormányra kerülve, 2010-ben megújított. Ennek lényege, hogy a nyugdíjasokat érintő döntéseknél minden körülmények között figyelembe veszik a szempontjaikat – fűzte hozzá.

Hiteles, közvetlen….

Novák Katalin azt mondta, a nyugdíjasok

a negyedéves magazinból közvetlenül, hiteles forrásból kapnak tájékoztatást minden őket érintő kérdésről.

Utalt arra, hogy a koronavírus-járvány idején voltak, akik visszaéltek az idősek kiszolgáltatott helyzetével, és nem is mindenhonnan kaptak hiteles tájékoztatást. Az államtitkár kitért a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítéséről szóló kormányzati döntésre. Ismertetése szerint azt minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő megkapja majd, és a kormány emellett fenntartja a nyugdíjprémium intézményét is.

Ön mit érez a pénztárcáján?

2010-ben vállalták, hogy megőrzik a nyugdíjak reálértékét, a nyugdíjak mindig lépést tartanak az áremelkedéssel, és ezt sikerült is betartania a kormánynak.

Mennyi az annyi?

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke ismertette:

2 millió 130 ezer példányban jelenik meg az általuk kiadott magazin, és azt a Magyar Posta közreműködésével juttatják el az időseknek.

Reményét fejezte ki, hogy az újságot az idősek megelégedéssel fogadják, és abból hiteles, objektív és pontos tájékoztatást kapnak.

Hulák Zsuzsa, az Idősek Tanácsának tagja azt mondta,

azért javasolták a tájékoztató újság kiadását, mert sokszor téves információk jelentek meg az időseket érintő ügyekben.

Példaként említette, hogy idősek azért estek pánikba, mert valahol azt olvasták, csökkentik, vagy megadóztatják a nyugdíjukat. Kell egy olyan fórum, ahol az ilyen téves hírekre azonnal lehet reagálni – hangoztatta.

A nyugdíjasok egyebek mellett az egészségvédelemről, sportolási lehetőségekről, kulturális témákról is szívesen olvasnak, ez a magazin pedig alkalmas erre, ezért is örülnek a megjelenésének

Orbán, Monspart, Feledy, Farkas Bertalan….

Az újságíróknak is kiosztott 16 oldalas színes magazin első számában Orbán Viktor miniszterelnök köszönti a nyugdíjasokat, a lapban Monspart Sarolta tájfutó világbajnokkal és férjével, Feledy Péter újságíróval, valamint Farkas Bertalan űrutazóval is olvasható interjú.

Zukor

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük