Ez a nap
Orbán követel és – most figyeljen – „legalább” ezer évre tervez!

Ez a gyógyszer tényleg gurulóban van! Utoljára Hitler tervezett 1.000 évre, akkor III. birodalomnak hívták a megálmodott jövőt. Ma, 2019-ben Orbánisztánban regnál egy hasonlóan elme! „Parlamenti Szalon”, ahová még őt is beengedték, néven nyitott – ami már hónapok óta „nyitva van” kampányt a miniszterelnök.

Orbán a Bálnában
A mi politikai közösségünk magabiztos, erős és jókedvű, de elbizakodottságról szó sincs, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz Bálnában tartott kampánynyitóján. Orbán szerint a kampány előtt nem számítanak a korábbi sikerek, csak az, hogy mi fog mostantól történni.
A miniszterelnök azt mondta, nem szeretne hosszan beszélni az EPP és a Fidesz viszonyáról, de annyit azért megjegyzett:
A mi jövőnkről mi döntünk, nem az Európai Néppárt. A választások után majd meglátjuk, merre fordul a Néppárt. Most úgy tűnik, hogy a liberális birodalomépítés és a migráció irányába, oda nem fogjuk őket követni.
Szerinte a tét az, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetője lesz-e Európának.
A lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet,
mondta Orbán, majd közvetlenül utána, hogy májusban a civilizációnk a tét.
„Nyomják Krahácsot „
Orbán szerint az Európai Unió vezetése az elmúlt öt évben nem sok segítséget adott nekünk, nem erősebbé, hanem gyengébbé tette hazánkat. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy soha nem gondolta, hogy mi egyszer a románokkal együtt fogunk harcolni a nyugati tagállamok ellen, de most ez van.
A miniszterelnök ismét elmondta, hogy népvándorlás van, és szerinte a történelem során még soha ekkora embertömeg nem indult el. Elmondta, hogy
a népvándorlások sohasem békések.
Orbán szerint, azért akarják letörni Európa keresztény kultúráját,
hogy ezzel a nemzetállamok erejét is letörjék, mert a brüsszeli elit hatalmi ambíciói között egy Európai Egyesült Államok terve szerepel. Szerinte ezért terveznek komplett európai népességcserét. Elmondta, hogy a magyarok ezer éve élnek Európában, és
különböző szintjei vannak az ambíciónak, de mi még legalább ezer évre tervezünk.
Orbán hét pontban foglalta össze, szerinte mi kell a migráció megállításához.
- A migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürökratáktól és visszaadni a tagállamoknak.
- Egyetlen ország sem kötelezhető a migránsok befogadására.
- Senkit se engedjenek be személyi igazolvány nélkül.
- Szüntessék meg a migránskártyát és a migránsvízumot.
- Brüsszel ne adjon több pénzt Soros György szervezeteinek, hanem térítsék meg a határvédelmet.
- Európában senkit ne különböztessenek meg azért, mert keresztény
- Bevándorlásellenes vezetők kellene Európa élére
Szerző
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára