Connect with us

Banánköztársaság

Orbán veszélyes, abszolút könyörtelen politikus

Kim Lane Scheppele: Orbán
Megosztás

Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem professzora, az Orbán-kormány jogalkotásának régi bírálója, interjút adott a HVG-nek. A professzor a Fidesz szemében valószínűleg egyike a Soros ügynököknek, hiszen aki nem narancsszínben látja a világot, az csak fizetett bérenc lehet.

Az ördög és az ő villája




A beszélgetés elején a professzor igen érzékletesen festi le, hogyan látja a magyar ellenzéket:

„Magyarországon a demokratikus ellenzék szervezetlen, szétesett, s hallani olyan pletykákat, hogy néhány szocialista politikus Orbán Viktor zsebében van. A legerősebb Fidesz-ellenes párt jelenleg a Jobbik, amelyhez Simicska Lajos is átállt, így sok bennfentes információhoz jutott arról, miként működik a Fidesz.”

A  magyar szakértő szerint, a választókerületeket úgy alakították ki, hogy Orbánék visszaverjék a Fidesszel szembeni kihívást, érkezzen az balról, vagy jobbról:

„Ha a baloldali pártok egynél több jelöltet indítanak, veszítenek. Vidéken azonban a Jobbik pontosan az az egységes blokként viselkedő párt, amely sok választókerületben képes lehet megszerezni az egyszerű többséget a Fidesszel szemben.”


Scheppele összefogáspárti

Szerinte ebben a választási rendszerben a baloldal nem tud egyedül nyerni, még az sem biztos, hogy meg tudná fosztani a kétharmadtól a Fideszt:

„A Jobbik viszont a baloldal nélkül is képes megfékezni a Fidesz hatalmát, és ha ezt megértik, akkor valószínűleg nem lépnek szövetségre velük a választási törvény reformja érdekében.”  /…./  ” A választókerületek kialakítása ugyanis sok Fidesz -szavazót csatolt városi körzetekhez, így ha Vona pártja tavaszig megerősödik, akkor előfordulhat, hogy nem maradt belőlük elég vidéken a Jobbik megállítására.”

Kim Lane Scheppele hangsúlyozta, hogy nem a Jobbik híve, de egyetlen alkotmányos rendszerben sem engedhető meg olyan támadás egy párt ellen, amelyre az ÁSZ segítségével tett kísérletet a Fidesz, a győzelemre legnagyobb eséllyel bíró ellenzéki párttal szemben. Ha a számvevőszéki manőver kudarcot vall, akkor marad egy eszköze a Fidesznek:

” még mindig fel lehet oszlatni egy pártot, ha programját alkotmányellenesnek minősítik.”

Érdekes, hogy mit gondol Kim Lane Scheppele Gyurcsány Ferencről:

„Gyurcsány nemcsak a Fidesz számára mumus, hanem a baloldalon is sokaknak az.” /……/ ” Gyurcsány nagyon tehetséges és karizmatikus, de a baloldalon annyi embert elidegenített magától, hogy nem lehet konszenzusos miniszterelnök-jelölt.”

Az amerikai jogtudós több mint húsz éve találkozott először Orbán Viktorral. 1995-ben három napot töltött Orbánnal Ukrajnában:

„Amikor hazatértem az útról, azt mondtam a barátaimnak megismertem a legveszélyesebb embert, akivel valaha találkoztam.”  /……/  ” most úgy tűnik, láttam a jövőt. Nem szabad lebecsülni Orbánt: nagyon szokatlan politikai tehetség, és abszolút könyörtelen.”



Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Ugri

    2017.12.16 13:52 at 13:52

    …. és nem a könyörtelensége a legundorítóbb benne.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük