Kerítésen innen
Orbán Viktor esete a svájci bankszámlával
Úgy tűnik, Orbán Viktor és a Fidesz lábon lőtte magát a miniszterelnök legutóbbi vagyonnyilatkozatával, amely szerint Orbán Viktor nem, hogy nem vagyonosodott az elmúlt évben, éppen ellenkezőleg, felélte eddigi megtakarításait is.
Magyarázat magyarázat-, kérdés kérdés hátán
Így azután a kialakult helyzet ismét beélesítette az utóbbi időben már csak társasági szinten pertraktált svájci bankszámla-ügy.
„Orbán Viktor titokzatos svájci utazásairól tett fel írásbeli kérdéseket a Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea. Három svájci út is említetlen maradt a kormánykommunikációban. Később Havasi Bertalan megpróbálta tisztázni az utak célját: 2014 októberében a NOB vezetésével tárgyalt, de egyik fél sem adott ki közleményt erről. 2015 júniusában a kazah miniszterelnökkel egyeztetett Orbán, bár az előzetes program egy brüsszeli útról szólt, svájci nem volt betervezve. 2017 februárjában pedig megint a NOB-elnökkel beszélt a pályázat visszavonásáról.”
-írta a HVG.
„A miniszterelnök hivatalos útjairól a sajtóérdeklődésre számot tartó adatokat rendszerint nyilvánosságra hozzuk, így azok mindenki számára megismerhetőek. A miniszterelnök vagyoni helyzetével kapcsolatban vagyonnyilatkozata az irányadó, amely évtizedek óta nyilvános, abban minden információt megtalál.”
Gyurcsány konteo 2017-ből
„A DK elnöke azt állítja, Orbán sok százmillió forintot tárol egy nyugat-európai bankszámlán. Gyurcsány azt állítja, ezeket a számla kivonatokat ő maga is látta.
A szóbeli tájékoztatás az ügyről korábban az oroszoktól érkezett, azt, hogy Putyin érintett-e a kérdésben, sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta. A forrást már korábban is hitelesnek találta. A közvetítővel (akinek elmondása szerint orosz akcentusa volt) eddig kétszer találkozott, az ő papírja csak megerősítették az orosz politikustól származó információit.
Gyurcsány szerint sok pénzt kérnek a dokumentumért, de ha csak a pénzről van szó, az nem fogja megakadályozni.”
-jelent meg 2017. májusában a 24.hu-n.
Szerző
Friss
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora