Orbánia, 2022: „választás” után – Példátlanul mocskos kampányt éltünk át

„Minden készen áll a “választás” korábbiaknál is teljesebb elcsalásához, pontosabban ahhoz, hogy a folyamatos csalások eredményeképpen a Fidesznek kedvező eredmény szülessen. Csak remélni lehet, hogy ezúttal nem fog sikerülni.” A fentieket március 31-én írtam – április 3-án, utoljára, a remény is meghalt.

Az „összefogás” szétesett

Példátlanul mocskosnak mondható kampányt éltünk át – s az utózöngék sem voltak éppen kellemesek. Az „összefogás” szétesett: arra is képtelennek bizonyult, hogy az egyébként megszégyenítő vereséget valamelyes méltósággal fogadja. Orbán pedig, ahogy azt tőle megszokhattuk, győzelmi beszédében – szemérmetlenül, igazi bunkó módjára – Zelenszkijt, Brüsszelt és Gyuri bát emlegette…

Ami azt illeti, az „összefogás” sem válogatott az eszközökben. Mentségére elmondható, hogy egyrészt összehasonlíthatatlanul szűkebb médiatér állt rendelkezésére, mint a Fidesznek, másrészt pedig nem tudott, nem is tudhatott olyan képtelenséget kitalálni, amiben ne lett volna valamennyi igazság. A Fidesz nem foglalkozott ilyesmivel, ragaszkodott a már bevált megoldásokhoz: kampánya az első szótól – ellenfelét simán baloldalnak emlegette – az utolsóig – önmagát a béke is biztonság garanciájának, az „összefogást” pedig háborúpártinak mondta – hazug és uszító volt, számos elemében pedig kifejezetten náci-nyilas mintákat (plakátok, „köz”- és terrormédia, „gyermekvédelmi” hecckampány) követett.

Óvodák és iskolák rágalmazása

A Fidesz persze egy pillanatig sem bízott a „gyermekvédelmi népszavazás” sikerében: csupán a hangulat felizzítása, s néhány százezer szavazat megnyerése volt a célja. Mindezért nem habozott a legképtelenebb álliításokkal – a gyermekek sorban állnak a nemváltó műtétekért -, óvodák és iskolák rágalmazásával szétverni az oktatást, a társadalmat, az országot. Igazám megdöbbentő adat: bár a népszavazás érvénytelen lett, de több mint hárommillióan szavaztak, gondolkodás nélkül, a Fidesz kívánsága szerint.

Kezdetektől elmosták a különbséget agresszor és áldozata között

A fideszes kampány legocsmányabb és leghatékonyabb eszköze azonban az orosz-ukrán háború kampánycélú fölhasználása volt. Megbocsáthatatlan, amit műveltek: meggyilkolt civilek, nők és gyerekek tetemén járták el diadaltáncukat. Kezdettől elmosták a különbséget agresszor és áldozata között; egész médiájukat alárendelték a putyini verziónak: még azt is sikerrel terjesztették el, hogy az ukránok önmagukat bombázzák… Miközben a magyar társadalom egy része példás szolidaritásról tett tanúbizonyságot, a fideszes métellyel mérgezett emberek ugyanolyan részvétlennek és ostobának bizonyultak, mint korábban a migráncsok esetében. A legaljasabb uszító hazugság volt az „összefogás” háborúpártinak bélyegzése. Hogy ez sikerrel járjon, ahhoz kellett a valamennyire független média gyengesége, fölkészületlensége. Különösen bántó volt ez a fideszes médiabirodalom agresszív – igaz, primitív, de éppen ezért is hatásos – profizmusával összevetve.

A teljes választási folyamatban fontos volt a viták elkerülése

Fideszesek a legritkabb esetben álltak ki a független média elé, s ha mégis, a kérdésekre megszokott hazugságaikat szajkózták. Ellenfeleikkel nem vitatkoztak – hasonló helyzet demokraciákban sehol sem fordul elő! -, állításaikat meg sem próbálták igazolni. Minek is, ha híveik annál inkább hittek el mindent, minél abszurdabb dolgot mondtak… Milyen jó lett volna például a békéről és biztonságról papoló Orbánnal tisztázni, hogyan is képzeli az ország NATO-tagságát, együtt a különutas „békepolitikával”. Mit tenne, ha az oroszok megtámadnák az ukránoknak fegyvert adó szövetségeseinket: kilépne a NATO-ból, vagy teljesítené kötelességét..? Mit érne ilyen esetben a különutas politika? Nyilván nem véletlen, hogy sem ennek, sem más kérdéseknek tisztázására nem kerülhetett sor.

Április 3-án többször is bele-belenéztem a „köztévé” műsoraiba: megrendülve értettem meg mindazok felülről szervezett és ellenőrzött kiszolgáltatottságát, valóságtól elszigeteltségét és ostobaságát, akik onnan „tájékozódnak”. Az aljas hatalom rutinosan adta önmagát, s ez elégnek bizonyult a lehengerlő győzelemhez, az ellenzék már-már megsemmisítéséhez. Mindent újra kell kezdeni, újra kell gondolni – a parlamenti szerepvállalás feltételeit, mikéntjét is.

Ehhez azonban a mai ellenzékben nem látszik sem erő, sem akarat…