Connect with us

Ez a nap

Oroszországnak közvetlen a felelőssége a maláj gép lelövésében

Megosztás

Az Európai Unió felszólítja Oroszországot, hogy vállalja a felelősségét a maláj utasszállító lelövésében játszott szerepéért, és teljes mértékben működjön együtt a felelősök elszámoltathatósága érdekében – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden.

A felelősök elszámoltatása

Mogherini a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépe lelövésének negyedik évfordulóján kiadott nyilatkozatában kijelentette, az Európai Unió támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely előírja, hogy minden államnak együtt kell működnie a felelősök elszámoltathatóságára irányuló erőfeszítésekben.

Oroszország közvetlenül felelős

Mint emlékeztetett, a katasztrófák vizsgálatában illetékes holland hatóság (biztonsági tanács) szerint Oroszországnak közvetlen felelőssége van a maláj légitársaság utasszállító repülőgépe négy évvel ezelőtti lelövésében.

A főképviselő korábban úgy nyilatkozott: a nemzetközi vizsgálócsoport megállapításai egyértelműen bizonyítják, hogy közvetlen kapcsolat van a repülőgép lelövésére használt rakétarendszer telepítése és az orosz hadsereg között. A maláj gép megsemmisítése helyrehozhatatlan szenvedést okozott, amely jóvátételt követel – tette hozzá.

Már négy éve történt a tragédia

2014. július 17-én, a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének pilótafülkéje mellett egy rakéta robbant tíz kilométeres magasságban Kelet-Ukrajna felett. Fémrészecskék ezrei fúrták át a Boeinget, amely a levegőben darabokra tört és lezuhant. A négy évvel ezelőtti tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas, valamint a legénység életét veszette. Oroszország végig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük