Kerítésen innen
Ilyen nincs, vagy mégis? A Publicus kutatása szerint vagyunk páran, akik szerint az idősek ellen hozták létre a koronavírust….

A kutatásában megkérdezett többsége szerint ősszel jöhet a koronavírus-járvány második hulláma. A magyar társadalom közel negyedét anyagi szempontból is megviselte a járvány, derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített közvéleménykutatásából.

A megkérdezettek 13 százalékának kisebb, kilenc százalékának pedig nagyobb mértékben csökkentek a bevételei,
míg minden huszonötödik ember, vagyis
az összes válaszadó négy százaléka lenullázódott.
A felmérés szerint kormánypárti szavazók ötöde is elismerte, hogy negatívan változtak az anyagi lehetőségei, míg a legnagyobb bevételcsökkenésről a jobbikosok (48 százalék) és a DK-sok (43 százalék) számoltak be.
A válaszadók nyolc százaléka
azt mondta, hogy sokkal kevesebb pénzből gazdálkodik a járvány óta, 22 százaléka pedig azt, hogy valamennyivel kevesebből, míg 67 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem érzékelt ebben változást. A nehéz helyzetbe kerültekkel kapcsolatos kormányintézkedésekkel mindössze a válaszadók tizede volt teljesen elégedett, míg kétharmaduk teljes mértékben elégedetlen.
A Fidesz-KDNP hívei az átlagnál sokkal opitimistábban látják a kérdést,
tízből hatan elégedettek a kormányintézkedésekkel.
Az ellenzékiek viszont sokkal kritikusabbak: a momentumosok 95, az MSZP-P szavazók 94, a DK-sok és a jobbikosok 83-83 százaléka szerint nem megfelelő döntések születtek. Hasonlóképpen ellentmondásos a kisvállalkozások megsegítésének megítélése, míg a kormánypártiak több, mint kétharmada szerint megfelelő döntések születtek, addig az ellenzékiek bő 80 százaléka úgy látja, hogy rosszul kezelte a kérdést a kormány.
Meglepő módon Fidesz-KDNP-s szimpatizánsok is kritikusak voltak az oktatással kapcsolatos intézkedésekkel kapcsolatban,
26 százalékuk azt válaszolta, inkább nem elégedett a vészhelyzeti működéssel. Az ellenzéki oldalon a DK-sok (84 százalék elégedetlen), és a Momentum (92 százalék elégedetlen) hívei voltak legkritikusabbak.
Abban viszont pártlogóktól függetlenül egyetértettek a megkérdezettek, hogy ősszel ismét komolyan kell számolni a járvánnyal, 72 százalék nyilatkozott így.
Az összeesküvés elméletekben nincs hiány!
- A megkérdezettek 22 százaléka valószínűsíti, hogy a vírust Kínában állították elő, és szándékosan eresztették rá a világra.
- 13 százalék tartotta valószínűnek azt, hogy az amerikaiak szabadították rá a járványt Kínára.
Az összes megkérdezett húsz százaléka pedig inkább valószínűnek tartotta azt, hogy azért hozták létre a vírust, hogy a társadalmak megszabaduljanak az idős népesség terhétől.
Friss
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..