Ez a nap
Orvosok rangsorolták a pártok egészségügyi programját

A Fidesz az utolsó helyen végzett, de csak azért, mert nekik nincs is programjuk. Vasárnap egyebek közt arról is döntenek a választópolgárok, ki kap felhatalmazást arra, hogy megoldást találjon az egészségügy állapotára, amit a magyar lakosság az ország első számú problémájának tart.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű csoport kilenc szempontból álló szisztéma alapján értékelte, hogy a nyilvánosan elérhető választási programok milyen módon nyúlnának az egészségügyi rendszer rendbetételéhez.
Az elemzők felhasználói oldalról közelítették meg a programokat: a jól hangzó szlogenek vagy a kormánypárt korholása náluk nem értek sokat, inkább a koherens, konkrét javaslatokat is hordozó és megvalósítható program kapott magasabb pontot.
A Magyar Nemzethez eljuttatott osztályzatok alapján egyik párt sem kapott jelest, de van két jó program a gyengébbek mellett. Az 1001 orvos csoport szakemberei kiemelték azt is, hogy 2018-ban az egészségügy hétköznapi korrupciója, a hálapénz rendszere több programban fel sem merült megoldandó feladatként.
Jó:
A Momentum került az első helyre (55 pont).
Ez a párt osztotta meg legbővebben elképzeléseit a nyilvánossággal, övék az egyetlen program, amely valóban átfogó reformot vázol fel: belemenne orvosbárók és gazdasági körök sérelmét eredményező átalakításokba. Az 1001 orvos hálapénz nélkül fő kritikája a finanszírozási háttér gyengébb kidolgozottsága.
A színvonalas egészségügyi szakpolitikát folytató Jobbik programja (45 pont).
Kitér az összes fontos területre, koherens elképzelést mutat be, ugyanakkor gyengesége, hogy a lényegi strukturális változások konkrétumait kerüli.
Közepes:
Az LMP programja (31 pont).
A legtöbb kritikus területet érinti, de felületes, a probléma megállapításán túl érdemi javaslatot sokszor nem tud felmutatni.
Gyenge:
A DK (32 pont).
Kifejezetten koherens finanszírozási elképzelést és struktúrát dolgozott ki, programja egészségügyi közgazdasági szemléletű. Ez az egyik program, amiben a hálapénzt még csak említés szintjén sem találni.
Az MSZP-nek (20 pont) és az Együttnek (31 pont) van koherens egészségügyi háttérprogramja.
Ezek a Jobbikéval lennének egy szinten, de valamiért e pártok a nyilvánosságot nem tájékoztatják az elképzeléseikről. Például az MSZP hivatalos választási programjában csak másfél oldal szerepel az egészségügyről, jelentős része a jelenlegi helyzet bemutatásával foglalkozik.
Elégtelen:
Objektív felmérések és a mindennapi tapasztalat is arról tanúskodik, hogy Magyarország egészségügyi rendszere, annak teljesítménye az Európai Unió sereghajtója lett.
A Fidesz (0 pont).
A kormánypárt mégsem tartotta fontosnak, hogy egészségügyi programot adjon választóinak.
(Forrás: Magyar Nemzet)
Szerző
Friss
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni