Ad notam: az iskolakezdés. Az Orbán-Semjén-kormány Semjén Zsoltja a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján jelent meg, s amellett, hogy elmondta, Szent István óta...
Félájult módon, őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel csodálom és hajtom meg a fejem a magyar politikai és társadalmi közélet résztvevőinek, szereplőinek és ágenseinek heroikus bátorsága, rettentő kurázsija,...
Szóval sajnálom, de az a helyzet, hogy a szememben még ez a Novák Előd nevű kisnyilas is tisztességesebb a magyar miniszterelnöknél, Novák ugyanis önnön szellemiségéből fakadóan...
Az alábbiakban kéretik nem a nevekre koncentrálni. Szóval mondjuk engem a mai napon kineveznek a (nem létező) Nemzeti Magyar Képzőművészeti és Szoptatási Csúcsbizottság kuratóriumának élére vagy...
Szálasi a Duna-parton, a felrobbantott Lánchíd mellett. Ikonikus fotó, aki nem az Ecserin szerezte be illegális úton megvásárolva az érettségi bizonyítványát, az jól ismeri, minthogy a...
Miközben Kövér László a trianoni békediktátumról tart előadást, az isteni örök igazságban való hitéről, nemzetről és hazaárulókról, a magyarság teljesítményéről és bolsevik utódokról, közben vagy nem...
A levélírás műfajának csodálatos klasszikusai ismertek: Plinius és Pál apostol, Szent Ambrus, Szent Ágoston és Szent Jeromos, Sziénai Szent Katalin és Pascal, Petrarca és Rilke, Arany...
Szókratész az őt halálra ítélni szándékozó bírái előtt az alábbiakat mondta: „Ejnye, te legderekabb ember, athéni polgár vagy, a bölcsességben és hatalomban legnagyobb város polgára; nem...
Ma nagyot ment a parlament. Egyrészt megszavazták azt a törvényt, amely a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak lehetővé teszi, hogy az összes állami nyilvántartásra rálátva korlátlan megfigyelés alatt tarthassa...