Connect with us

Blogbazár

Gábor György: Orbán „kutyafütty-politikája”

Lendvai
Megosztás

Szóval sajnálom, de az a helyzet, hogy a szememben még ez a Novák Előd nevű kisnyilas is tisztességesebb a magyar miniszterelnöknél, Novák ugyanis önnön szellemiségéből fakadóan saját lábilag ment oda és saját kezűleg tépte le a neki nem tetsző szivárványos zászlót, míg Orbán Viktor arról kezdett el beszélni, hogy a nyugat lemondott a nemzet erejéről, a házasság és az utódok nyújtotta boldogságról és a keresztény Európáról, és kiemelte: ehelyett migrációval, nyitott társadalommal és szivárványos családokkal kísérleteznek.

Szivárványos családokkal!

Ő nem tépte le a zászlót, hanem a legaljasabb és a leggyávább módon mondott valamit, amit a civilizált világban „dog-whistle politics”-ként szokás emlegetni, vagyis

„kutyafütty-politikának”,

amely a rajongók táborának szól, s amely alamuszi és sunyi célozgatásával a tábor számára egyértelmű, nem igényel bonyolult dekódolást, ugyanakkor mozgósító hatású. Orbán ezzel éri el, hogy a következő kisnyilas, akire remek hatással bír lenni, gond nélkül megtegye azt, amit most Novák Előd tett meg, hiszen a felhatalmazás, a kutyafütty egyenesen az ország második legfőbb közjogi méltóságától érkezett.

És itt nemcsak arról van szó, hogy Orbán a hatalmas hasa miatt képtelen lenne saját maga fölmászni az első emeleti erkélyre

(habár befizetnék erre!), hanem arról, hogy ő a felbujtó, az ország miniszterelnöke, s a koszos munkát másokkal, mindenre hajlandó keretlegényeivel végezteti el. Vagyis Orbán – Novák Előddel ellentétben – még meg is taposta egy kicsit a szivárványos zászlót.
Amúgy is szép ünnep sikeredett az idén. Orbán, ugyancsak a dog- whistle-politizálás alapján nemrég többször is az agyakba ültette, hogy akadnak nemzetellenes, nemzetidegen, a háttérhatalom által mozgatott alakok, akik „nagyon szeretik a kamatot”, s lám, az idén – nem is először – az állami ünnep előestéjén, mintegy az ő nézeteivel, gondolataival történő azonosulás szimbólumaként teli szájjal zsidózó, a legocsmányabb antiszemita szöveget sulykoló, derék nemzetiszocialista nézeteket valló „kvázi-történészt” tüntetik ki, az újabb „kutyafütty-politika” jegyében.

Zéró tolerancia? Röhögnöm kell!

És most csak annyit mondanék, hogy mindazok, akik önmagukat ellenzékinek tekintik, ám közben azt hajtogatják, hogy „kevesebb Gyurcsány, több Balaton (no persze Mészáros Lőrinccel vagy Tiborcz-cal), vagy azt, hogy a Momentum áruló, vagy azt, hogy az MSZP-vel soha, vagy azt, hogy Jakab Péter megbízhatatlan és így tovább, azok

készüljenek fel boldog elégedettséggel Orbán további húsz évére, s arra, hogy a kutyafüttyből hamarosan kutyaugatás lesz, majd a szokott kutyaharapás, ahol már nem segíthet semmiféle tetanusz.

Forrás

lapzsemle

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük