Kiemelt hírek
Novák Előd jött, látott, tépett, majd elfutott

Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa nem elmés megszólalásaival, esetleg építő javaslataival és még csak nem is eredeti ötleteivel kíván elismerést kivívni magának. Ő a futás és a zászlók leszedése számban indul, -jobb híján egyedül- így biztos a dobogós hely.

Novák és a szerinte a „homoszexualizmus fellegvára”
Újbuda önkormányzata hétfőn helyezte ki a LMBTQ közösség szivárványos zászlaját a városházára, kedden azonban Novák Előd eltávolította azt, ezt az önkormányzati képviselő írta közleményében.
A DK fővárosának minősülő Újbuda immár a homoszexualizmus fellegvára is lett”
– írta a Mi Hazánk politikusa.
„Az ország ötödik legnagyobb önkormányzata, Újbuda is garázdaságot kimerítő módon felvonta a sokakban megbotránkozást keltő LMBTQ-zászlót, ezért
helyi önkormányzati képviselőként kötelességemnek éreztem a törvényes rend helyreállítását a szivárványos lobogó levonásával és eltüntetésével,
egyúttal elvárom a garázda elkövetők rendőrségi előállítását.” – írta Novák, aki azt is közölte, hogy panaszt nyújtott be a jegyzőnek.
Novák Előd vasárnap
a budapesti városháza épületéről szedte le a szivárványos zászlót egy 15 méteres létra segítségével. Megpróbálta kicselezni a rendőröket, de elkapták.
Újbuda Önkormányzata feljelenti Novák Elődöt,
amiért a polgármesteri hivatal elé felhúzott zászlót leszedte és ellopta, valamint megrongálta a zászlótartó rudat hozzátéve, hogy
a szivárványszínű zászlót újra kitűzik majd.
Novák Előd vasárnap a budapesti városháza épületéről szedte le a szivárványos zászlót egy 15 méteres létra segítségével. Megpróbálta kicselezni a rendőröket, de elkapták. Múlt héten Fradi-szurkolók szaggatták le a szivárványos zászlót a ferencvárosi városháza épületéről, de az önkormányzat egy másik zászlóval pótolta azt.
A Mi Hazánk farvizén beindult, aminek be kellett indulnia….
A Bayer-Szentesi Zöldi-Szakács trió teljes mellszélességgel és pénztárcával állt ki a létramászó mellett:
A TV2 híradósa sem akart lemaradni, sikerült is neki:

Szerző
Friss
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 6., vasárnap