Az amerikaiak elleni terrortámadás veszélye teljesen másra szintre került a Közel-Keleten kirobban konfliktus miatt – jelentette ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden a Kongresszus...
Ami egyes amerikai egyetemeken történik Izrael és zsidó-ellenes tüntetésként, az kimeríti az antiszemitizmust – ismerte el pénteken a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának koordinátora. „Ellentétes azzal, amit...
Daniel Hagari ellentengernagy, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője, péntek este közölte, kiterjesztik a Gáza elleni műveleteket, vagyis megkezdődik az invázió. Nem sokkal később Mark Regev, Benjamin...
Az a párt -a KDNP- amelyik együtt kormányoz az oroszpárti Orbán Viktor vezette Fidesszel, érezhetően csak kikínlódni tudott magából egy közleményt, amelyben mintha elfelejtette volna, miket...
A valóságtól jócskán elrugaszkodott Vlagyimir Putyin kínai sajtótájékoztatóján mint komoly lehetőségről nyilatkozott, méghozzá a tőle megszokott keménykedéssel, már egy szóbeszédről is. Azt halljuk Oroszország úgy látja,...
Milyen érdekes nem, hogy ezek mind szabadságharcot folytatnak! A Hamász a palesztin népért, sőt a „nemzetek feletti muszlim” egységért, Putyin „felszabadító hadjárata” letörölt több ukrán várost...
Joe Biden szerdán Izraelbe látogat – közölte a Közel-Keleten tartózkodó Antony Blinken külügyminiszter washingtoni idő szerint hétfő késő este. Biden döntött Tanácsadók hétfőn már közölték, Joe...
A Városi Kurírnak köszönhetően hétvégenként megoszthatom néhány gondolatomat ezeken a hasábokon. Múlt szombaton ez elmaradt, mert a borzalmak hírei egyszerűen lebénították a lelkemet és az agyamat...
Nyugat-Európában az első perctől kezdve a Hamaszt támogató tüntetések betiltása lett volna a megfelelő lépés és nem az, hogy szabadjára engedik az indulatokat – jelentette ki...