A nigériai hadsereg jelentése szerint több mint 700 emberről van szó, akiket a nyugat-afrikai ország északkeleti vidékén tartott fogva a Boko Haram iszlamista lázadó szervezet. A hadsereg...
Kérem szépen, ez az év jól kezdődik. Nem nagyon jól, az azért nem mondható, de egész jó hírt prezentálhatok elsőnek a 2018-as évben, legalábbis a sportrajongók...
Molnár Zsolt, a sokat próbált MSZP-s, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke blogján tette közzé akciótervét a Fidesz leváltására. Jobb későn, mint még később! Molnár 18 pontja Az úttörőknek tizenkét...
A világ minden nagyvárosában látványosan köszöntötték az új évet. Auckland volt az első milliós nagyváros, ahol beköszöntött 2018. Kicsivel később Sydney következett, az ausztrál nagyváros tűzijátéka...
Szintet lépett a nemzeti kormány, szerintük akkora a terrorfenyegetettségünk, hogy az óvodáknak és az iskoláknak ki kell dolgozniuk, mit tesznek, ha eljön az idő. Nyár elejéig...
Nádas Péter áprilisban megjelent Világló részletek című memoárkötete az Év könyve elismerést kapta. A Kossuth-díjas íróval, esszéistával a 168 óra ünnepi számában jelent meg interjú. Ebből...
Nagy divatja van manapság a népszavazgatósdinak. Jó móka, akaratlanul is mi fizetjük, a kezdeményezők pedig kapnak abból a bizonyos tízperces hírnévből. Bencsik is beállt – beállították...
Rajtunk kívül nem sokan szeretik Trumpot. Még az egyeduralomtól sem félünk, csak a menekültektől. Mit gondol a demokráciáról a közvélemény, és mit a szakértők? Érdekes dolgok...
Terrorcselekmény volt a szerda este egy szentpétervári szupermarketben elkövetett robbantás – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szíriából hazatért orosz katonák moszkvai kitüntetési ünnepségén. A...