Orbán kétszínű, mert csak ellenzékben törődött Tibettel, a kormányon viszont a Kínai Kommunista Párt pénze mindennél többet jelent neki.
Három új képviselő teheti le esküjét ma az Országgyűlésben. A tavaszi ülésszak első napján az igazságszolgáltatás tevékenységéről szóló beszámolókat is elfogadhatnak.
Nem kapott többséget a mentelmi bizottság keddi ülésén Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK) kezdeményezése a rájuk kirótt házelnöki pénzbüntetés hatályon kívül helyezéséről.
Kis János filozófus, az SZDSZ egyik alapítója a Magyar Narancs most megjelent számában A magyarországi változásokra címmel írt esszét. Ebben megismerhetjük véleményét az Orbán-rendszer mai állapotáról,...
Önkényesnek tartják és nem fogadják el az MSZP és a Párbeszéd képviselői azt a büntetést, amelyet Kövér László házelnök javasol kiszabni rájuk.
Budapestnek szolidárisabbnak, kreatívabbnak és zöldebbnek kell lennie. Ehhez közös döntéshozatal és közös főváros kell – hangsúlyozta Karácsony Gergely.
A parlamenti ellenzéki pártok azt tudakolják az állami cégeknél, hogy alkalmazni fogják-e a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait.
Felháborodott reakciókat hallottunk az ellenzéki politikusoktól Orbán Viktor múlt heti sajtótájékoztatójával kapcsolatban. Kár volt az időért, valódi kérdésekre kellett volna válaszolnia, hangzottak a bírálatok. Sokan elégedetlenkedtek...
A munka törvénykönyvének módosítása, valamint a kormány ellen tüntettek parlamenti és azon kívüli ellenzéki pártok szombat este Békéscsabán.