Kerítésen innen
Szél Bernadett: „Orbán Viktor a kommunista Kína embere….”
Orbán kétszínű, mert csak ellenzékben törődött Tibettel, a kormányon viszont a Kínai Kommunista Párt pénze mindennél többet jelent neki.
A független országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten a Kína-ellenes tibeti felkelés 60. évfordulójának alkalmából rendezett sajtótájékoztatón azt mondta, hogy amíg a Fidesz ellenzékben volt, számos taggal kiállt a tibetiek elnyomása ellen, hatalomra kerülése után viszont elkezdte üldözni azokat, akik Tibettel kapcsolatban felszólaltak.
Tibet a múlt század közepe óta elnyomásban él
Amikor a kínai vezetés Magyarországra látogatott 2017-ben, a Fidesz a rendőrséggel távolíttatott el egy tibeti zászlót tartó embert, hogy ne zavarja meg a kínai konvojt – tette hozzá.
Szél Bernadett közölte, Tibet a múlt század közepe óta elnyomásban van, a kínai kommunisták pedig semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy Tibetet eltöröljék a Föld felszínéről.
Az elnyomás számos formában van jelen a világban, van, ahol brutálisan erős eszközökkel, és van, ahol olyan vezetők vannak, akik megpróbálják elhallgattatni az embereket azzal, hogy öncenzúrára kényszerítik őket – mondta, hozzátéve, nem szabad úgy tenni, mintha minden rendben lenne.
Orbán kétszínű: csak ellenzékben törődött Tibettel
Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök kétszínű, mert csak ellenzékben törődött Tibettel, a kormányon viszont a Kínai Kommunista Párt pénze mindennél többet jelent neki. A párttal való üzletelés közben nem érdekli őt, hogy a kínaiak az összes joguktól megfosztották a tibetieket – mondta.
Közölte, a Momentum elutasítja, hogy az elveket hátrahagyva, csak a gazdasági kapcsolatok vezéreljék egy vezető politikáját. Egyébként sem nem lehet megbízható partner egy olyan állam, amely a saját országában átgázol a kisebbségeken. A szabadságjogok és a kisebbségi jogok ugyanis mindenkit megilletnek – jegyezte meg.
87 ezer ember meghalt, több tízezren kerültek börtönbe
Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a Párbeszéd következetesen kiáll Tibet mellett. Szerinte inspiráló, hogy a tibetiek hatvan éve erőszakmentesen fellépnek az elnyomással szemben.
Az egyes nemzetállamok önmagukban gyengék ahhoz, hogy szembeszálljanak Kínával, ezért erős, együttműködő, az érdekeit és értékeit hatékonyan képviselő Európát kell felépíteni – mondta az országgyűlési képviselő.
Szél Bernadett, Cseh Katalin és Tordai Bence a sajtótájékoztatón tibeti zászlókat lengettek, és „Free Tibet!” feliratot festettek a Kínai Népköztársaság Nagykövetsége előtti aszfaltra.
Tibetben 1959. március 10-én felkelés tört ki az 1951 óta tartó kínai uralom ellen, a lázadást azonban a kínai hadsereg leverte. A két hétig tartó harcokban 87 ezer ember halt meg, a megtorlások során több tízezren kerültek börtönökbe és munkatáborokba. A konfliktus nyomán a dalai láma Indiába menekült, és azóta is emigrációban él Dharamszalában.
(Forrás: MTI)
Orbán arccal Kína felé – a vizit „ráébresztette”: ők a legújabb „jó haverok”
Szerző
Friss
- Donald Trump és neje részt vesznek Ferenc pápa temetésén, az Orbán házaspár még nem nyilatkozott
- Gábor György: nincs szebb, mint az a valóság amely saját magát igazítja ki
- A milliárdokat elnyelő ‘nemzeti köztévénél’ a szakértelem, és nem a párthűség lenne a kiválasztás elve….
- Semjén: Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz
- Dögtemetők országszerte – Őrt állt éjjel a DK Bábolnán
- Tűzszünet, mint ‘látványpékség’
- Perintfalvi Rita búcsúja Ferenc pápától
- Akiért a harangok szólnak…. – 11 órakor minden magyarországi templomban negyed órán át harangoznak
- Egy jó emberrel kevesebb…: Húsvétkor meghalt Ferenc pápa – Legyen könnyű neki a föld!
- Ma vidám, napos locsolóidő