A jelenlegi helyzetben kérdésessé vált, hogy a Jobbik részt tud-e venni a jövő tavaszi parlamenti választáson – közölte Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője. Tiltott támogatás...
A Peace and Sport éves fórumán vesz részt a budapesti kick-box világbajnokságon két aranyérmet nyert Mórádi Zsolt. A II. Albert monacói herceg nevével fémjelzett rangos nemzetközi...
Egy éve a csaknem 8 milliárdos emberiség pontosan 1,6 Földnek megfelelő nagyságú ökológia kapacitást fogyasztott el. Ebben az évben már nyár közepén elértük a túlfogyasztás napját,...
Az Európai Unió jóváhagyta, a makói petrezselyemgyökér is oltalom alatt álló földrajzi jelzését (ofj) – tájékoztatott az Európai Bizottság. A földrajzi jelzés valamely táj, helység, kivételes...
A Fővárosi Közgyűlés ülése előtt az ellenzék a 3-as metró valamennyi állomásának akadálymentesítését követelte. Négymilliárd forintból fejlesztik a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének keretében az Aranyhegyi-patak menti és a pünkösdfürdői...
Az ELTE Finnugor Tanszéke nem hagyta szó nélkül a Fidesz-vezérelte vidéki hírportálokon megjelent írást, melyben Szakács Árpád főszerkesztői publicisztikában ócsárolta a finn oktatási rendszert. Szülinapra szeretettel...
Nagy Bandó András a közelmúltban ünnepelte 70. születésnapját. Önálló estjével járja az országot, telt házak előtt mond kemény kritikát a mai hatalomról. A humoristával, nagyon is...
Gyerekkoromban többször emlegették az öregek, ha valami nagyra vágytunk, ha valami olyan dologról álmodoztunk, ami elérhetetlen volt, hogy mit szeretnénk még toronyórát, lánccal? Háttérben a parlament...
Döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága: az oroszok Pjongcsangban a februári téli játékokon, nem versenyezhetnek saját zászló alatt. Olimpiai zászló alatt kell indulniuk. A...