Le a kalappal Diana M. előtt, aki az év gegjével népszerűsíti tetoválószalonját! Találkoztunk már, festőkkel, gyertyaöntésből élőkkel, zenészekkel, akik rámentek arra, hogy Orbán Viktort használják bizniszük...
„Szíve van az embernek. Kivált itt nálunk Magyarországon, hiszen nálunk az egész élet a nemzetségi szövetkezeteken áll és nyugszik. Honfoglaláskor kiosztotta Árpád apánk az országot a...
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 1-től látható, a négy éve útjára indult, A művészet templomai című ismeretterjesztő sorozat új epizódja, Van Gogh munkásságáról.
Orbán Viktor úgy is mint művészettörténész:"...másokat majmoló, törvényszerűen kisszerű kultúrpolitika korszaka véget ért. Ezek az eszmék a mai idők próbáját nem állják ki, hanyatlanak, enyésznek, porladnak "
Most, hogy Orbán Viktor faj- vér- és magyarságszakértő tudatosította, miszerint „Azt, hogy ki a magyar, én mondom meg!”, s annyi bizonytalankodást és sötétben való tapogatózást követően...
Akinek nincs ideje, indíttatása, lehetősége a nap folyamán nyomon követni, ki, mit, mikor, miért nyilatkozott és azzal kit, miért akart a sárba taposni, vagy az egekig...
Tegnap a Magyar Alvás Szövetség hallatta a hangját, ha pedig szerda, akkor a Magyar Snapszer Szövetség a soros. Ők a magyar kártya megfelelő rangra emelését tűzték...
Anglia együttese története során először nyert ilyen körülmények között világbajnoki mérkőzést, korábban mindhárom tizenegyes-párbaját elveszítette (1990, 1998, 2006). Nagy iramban kezdődött a mérkőzés. Az első negyedórában...
A brazil válogatott az E csoport élén zárt az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, miután a 3., utolsó fordulóban szerdán 2-0-ra legyőzte az így búcsúzó szerb együttest. Sérüléssel indult...