Babos Tímea célja, hogy párosban az első helyre, egyesben pedig a legjobb húsz közé kerüljön idén a női teniszezők világranglistáján. A 24 éves játékos – aki...
Nem sikerült győznie az Egernek Miskolcon, a férfi vízilabda ob I szombati játéknapjának zárómeccsén, amely nagy csata után döntetlennel zárult. A bajnoki ezüstérmes, a nemzetközi sorozatok...
A migrációról, az idősekről, az önkormányzati bérekről és az ellenzékről volt szó a parlament keddre, ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli ülésén, amely a kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen...
Hét jelölt közül Tóth Sándort (független) választották a hajdú-bihari Álmosd polgármesterévé vasárnap – közölte a szavazatok összeszámlálása után a helyi választási iroda vezetője késő este az...
Elfogadta az idei forrásmegosztásról szóló rendeletet szerdán a Fővárosi Közgyűlés 21 igennel, három nem szavazat ellenében, hat tartózkodás mellett. A törvény szerint a megosztott bevételekből a...
Liu Shaolin Sándornak és társainak megéri majd éremre hajtaniuk a pjongcsangi téli olimpián, hiszen – mint azt a rövidpályás gyorskorcsolyázó a DIGI Sport híradójának elmondta –...
A Demokratikus Koalíció (DK) ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, az „ukrán nyugdíjmigráció” szervezése miatt. A DK ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy jelenleg több ezer ukrán...
A Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeit bemutató szombati rendezvényen Gyurcsány Ferenc arra kérte a párt képviselőjelöltjeit, hogy legyenek az Orbán-kormány kérlelhetetlen, ádáz ellenfelei. Létezik egy másik, demokratikus Magyarország...
Az idén 60. alkalommal szavaznak az év legjobb sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) tagjai. Az MSÚSZ hagyományos csapatsportokban és egyéni sportágakban is díjazza az Év...