Hegedűs Zsuzsa szociológus, és ő /volt?/ a kormány szegénységpolitikájának egyik fő arca. Egyike azon kevés tanácsadóknak, akit a kormányfő felvállal és átlátható módon, miniszterelnöki irodáján keresztül...
Mint arról beszámoltunk, bélyegsorozatot tervez a Magyar Posta és a „30 éve szabadon” Emlékbizottság. A döntés értelmében Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Karátson Gábor, Krassó...
Hegedűs Zoltán Hódmezővásárhely volt alpolgármestere, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője, aki a 2018-as időközi önkormányzati választáson alulmaradt Márki-Zay Péterrel szemben a polgármesteri székért folytatott küzdelemben, most úgy...
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról a Jobbikból és annak frakciójából február végén kilépett Hegedűs Lorántné. Nem kíván független képviselőként dolgozni A képviselő azt közölte csütörtökön az MTI-vel,...
Sok rossz tulajdonsága mellett azt is fel lehet róni Orbán miniszterelnöknek, hogy ha valaki eléggé alázatos vele szemben, az szinte bármit elkövethet, nem eshet ki a...
Hódmezővásárhely polgármester-választási lázban ég. Ennek tudjuk be azt a levelet is, amit ma hajnalban kapott szerkesztőségünk egy magát megnevezni nem akaró ottani választótól. „Lázár Úr (?) Ön...
Hegedűs Zsuzsa alapítványi ténykedésével már sokszor foglalkoztunk. Rengeteg pénz kétes elköltése köthető a nevéhez, amit az súlyosbít, hogy a rászoruló gyerekek helyzetének javítása lenne a feladata. ...
Hegedűs Zsuzsa – miniszterelnöki főtanácsadó – alapítványánál érdekes pénzmozgások figyelhetők meg. A Minden Gyerek Lakjon Jól névre keresztelt pénznyelő ahelyett, hogy tenné a dolgát, a rengeteg...
Hódmezővásárhely fideszes alpolgármestere szerint nem Németh László atya vitte a politikát a templomba, hanem Márki-Zay Péter független polgármester-jelölt. Tehát ebben az esetben is bolond, aki a...