Kerítésen innen
Hegedűs Zsuzsa szerint nincs gyermekéhezés Magyarországon
Hegedűs Zsuzsa szociológus, és ő /volt?/ a kormány szegénységpolitikájának egyik fő arca. Egyike azon kevés tanácsadóknak, akit a kormányfő felvállal és átlátható módon, miniszterelnöki irodáján keresztül fizet ki – havi több mint egymillió forint és szolgálati Audi A6-os jár cserébe Hegedűs tanácsaiért.

Hegedűs szociológusként és a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány (MGYLJ) vezetőjeként elvileg jól ismeri a jelenséget
Az MGYLJ rászoruló családok között osztott ki csibét, kacsát, malacot, nyulat és vetőmagot, bár a Magyar Narancs nyomán tudjuk az alapítványról, hogy azt Hegedűsék úgy igazgatták, mint egy vidéki kócerájt. Most persze nem az alapítvány van a fókuszban, hanem en bloc a gyermekéhezés./ Az alapítvány egyébként is felszívódott, mint szürke szamár a ködben.
A miniszterelnöki tanácsadó már 2015-ben megfogalmazta,
„ma Magyarországon éhező gyerekek szociológiai értelemben azonosítható sokasága nem létezik,”
ami magyarul feltehetően azt jelenti, hogy önmagában szegénység okán ma már nem kell koplalnia senkinek, tehát a politika a rá vonatkozó elvárásoknak eleget tett. Még rá is tett egy lapáttal:
„az Orbán-kormány a felsorolt intézkedésekkel felszámolta a rendszerszintű gyermekéhezést és nyomort”
Hegedűs szerint a ma éhező gyermekek,
„sokkal inkább emberi mulasztásból, szülői felelőtlenségből”
kerülnek ilyen élethelyzetbe, a kormány amit lehetett megtett.
Hogy nem szakadt le az ég, mikor képes volt ilyen mondatokat megfogalmazni!
Pontos szám az éhező gyermekekről nincs, szakértők becslése szerint úgy 200.000 gyermek éhezhet, ebben az Orbán létrehozta földi mennyországban. A szám mikor nincs iskola, vagy több napos munkaszünetkor, ennél valószínűleg az éhező gyerekek száma jóval nagyobb. A pedagógusok, óvónők tudnának mesélni–ha mernének–arról, hogy hétfőnként hány gyermek olyan éhes, hogy még a vasszöget is megenné.
Egyébként ha egy gyerek éhesen fekszik le este, az is sok.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
Petro l
2020.03.07 21:46 at 21:46
ennek a torz szülötnek csúszik a kuplumgja a legnagyobb baj az hogy sajátmaguk is elhiszik azt amit hazudnak hogy tud tűkörbe nézni nem tudom bár elég rá nézni és låtszik rajta hogy jol megvastagodott a bőr az arcán