Rétvári Bence a választási kampányban a “sütöttek még…” kategóriában Varga Juditot választotta kézilánynak, aki teljes mellszélességgel tolta Rétvári rétesét. Meghallva a meteorológiai jelentést, no meg észrevéve,...
Szegény "Piros volt a paradicsom..." kezdetű népies dalunk volt az első, amit beáldozott a Fidesz-kampány oltárán valamelyik éceszgéber a regnáló házatájáról, de úgy tűnik, a hátra...
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából miniszteri művészeti kitüntetéseket ítélt oda.
Tradicionális dél-koreai felvonulással és az erre az alkalomra írt koreai zeneművel, a Rekviemmel búcsúztatták a Hableány hajó balesetének áldozatait hétfőn Budapesten, az Olimpiai Parkban. Rózsákat szórtak...
Rab László szubjektív összefoglalója a 17. hétről, ami olyan volt, mint mostanság a többi, vagyis elképesztő. Szegény Bangó! Így kiáltottam fel, amikor meghallottam, miket karattyolt össze...
Persze tudjuk, minden kor minden díjazottjának aki nem tud ellentmondani egy-egy rezsim szirén hangjainak, lekenyerezésének ott a régi mentség, hogy a díjat nem kapják, hanem adják....