Két interjúmat szerettem volna nyomtatásban megőrizni. Az egyik Berek Katival, a másik Gyurkó Lászlóval készült. Mindkettő 1996-ban. Rövid tárcám nyomán olvasóink közül többen kérdezték: van-e rá...
Koszorúzással emlékeztek Komlós Juci (1919-2011) Jászai Mari-díjas színésznőre születésének 100. évfordulója alkalmából egykori lakhelyén.
Az úgy kezdődött, hogy Márki-Zay Péter azt nyilatkozta, hogy megítélésé szerint az ellenzék egyetlen útja az összefogás és akik ezen az oldalon nem így látják, kerékkötői -...
A Vándorszínészek című magyar alkotás nyerte a várnai nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Aphroditét - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
Magyarország és Európa viszonyáról beszélt Márki-Zay Péter, Hadházy Ákos, Jeszenszky Géza, Róna Péter és Hegedűs István. Az EU pártján álltak.
Márki-Zay Péter közéleti beszélgetésre hívta Hegedűs Istvánt, Hadházy Ákost, Róna Pétert és Jeszenszky Gézát. A névsor ígéretes eszmecserét ígér honi dolgainkról.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint újságírói kérdésnek álcázott, de egyértelmű fenyegetést kaptak azok, akik fellépnek az augusztus 20-i ünnepségen.
Nyolc magyar film – köztük öt világpremier is – látható lesz az augusztus 23-án kezdődő montreali nemzetközi filmfesztiválon.
Bakondi, Szili, Kerényi, és Hegedűs Zsuzsa is marad. Az viszont még nagy kérdés, megkapja-e ismét a romaügyeket a legkimutathatatlanabb tevékenységű korábbi miniszterelnöki biztos, Farkas Flórián. A...