Feltehetően az ejtőernyő hibája miatt földbe csapódott egy férfi péntek délután Székesfehérvár-Börgönd repülőtéren.
A Katasztófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint baleset miatt lezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető út Vak Bottyán utca melletti szakaszát, a reptér felé vezető irányban
„Bárhogy is döntesz a szavazásod helyét illetően, a Repülővel Jöttünk kezdeményezéssel azt szeretnénk elérni, hogy teljen meg egy teljes repülőgép járat azokkal az angliai magyarokkal, akik...
Drága feleim, nagyjából itt tartunk agyilag : "Hiába utasította el az Európai Unió Bírósága Magyarország és Lengyelország panaszát az ellen, hogy jogállamisági feltételekhez kössék az uniós...
Három megállapodást írt alá Magyarország és Brazília, miután Orbán Viktornál látogatást tett Bolsonaro elnök. A megállapodások között hadiipari is van.
Két hónapja nem teljesített érdemi feladatot a magyar állam, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Airbus 330 repülőgépe – derül ki a repülési portálok által rögzített...
A külügyminiszter ismét luxus repülőgéppel tette meg a 200 kilométeres utat Pozsonyig. Ez önmagában is hihetetlen, mert Pozsony ugye közelebb van Budapesthez, mint mondjuk Szombathely vagy...
Többször beszámoltunk már arról a csörte-lavináról, amit Zugló országgyűlési képviselőségért folytatott előválasztás-előtti meccsen folytat Tóth Csaba és Hadházy Ákos. Utóbbi kézzelfogható bizonyítékaira nehezen talál elfogadható választ...
Most már nem tudok tovább enni. Megakad a falat. Kedves honfitársaim, mindenféle híreszteléssel ellentétben, ezek a repülőgép után rohanó emberek, ezek a csecsemőiket kerítésen át menekítő...