Connect with us

Kerítésen túl

Eltűnt egy Horvátországból Németországba tartó kisrepülőgép

Megosztás

Eltűnt egy Horvátországból Németországba tartó Cessna 182 típusú kisrepülőgép, négy emberrel a fedélzetén – közölte a horvát belügyminisztérium vasárnap. A pilóta svájci, két utas német, egy pedig horvát állampolgár.

Megosztás

Eltűnt egy Horvátországból Németországba tartó Cessna 182 típusú kisrepülőgép, négy emberrel a fedélzetén – közölte a horvát belügyminisztérium vasárnap. A pilóta svájci, két utas német, egy pedig horvát állampolgár.

A sportrepülőgép Splitből szállt fel a reggeli órákban

A horvát légiforgalmi irányító szolgálat radarjáról 11 óra 25 perckor tűnt el a Plitvicei tavaktól nem messze, Rakovica felett, 700 méter magasan.

Nem hivatalos források szerint a Vecernji List című horvát napilap azt írta, egy Németországban bejegyzett gépről van szó, amely Laichingen városba tért volna vissza.

Davor Bratic, a karolyvárosi (Karlovac) rendőrkapitányság elöljárója a Nova TV horvát kereskedelmi csatornának adott interjúban elmondta: a repülőgépet egy svájci állampolgárságú pilóta vezette. Két utas német, egy pedig horvát állampolgár.

A repülőgép segélyhívást adott le, mielőtt eltűnt volna

Az eltűnés koordinátáiról a Polgári Védelmi Operatív Központ tájékoztatta a belügyminisztériumot és a Horvát Hegyi Mentőszolgálatot (HGSS).

A rossz időjárási viszonyok miatt helikopterek nem szállhattak fel, ezért a HGSS drónokkal is vizsgálja a területet.

kisrepülőgép

Josip Granic. Fotó: Tomislav Miletic/PIXSEL

Josip Granic, a HGSS vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: nincs konkrét helyszínük, egy szélesebb területen végzik a kutatást.

Nehéz megítélni mekkora területen folyik a keresés – mondta, hozzátéve: erről akkor tudnak többet mondani, ha a csapatok visszatértek.

„Amennyiben semmit sem találunk, kiszélesítjük a koordinátákat” – közölte.

Jelenleg a polgári védelmi központ, a rendőrség és HGSS munkatásai, összesen több mint száz ember keresi az eltűnt gépet. A rossz időjárási viszonyok és a nehéz terep miatt csak lassan tudnak haladni. A keresést éjszaka is folytatják.

„Reméljük a legjobbakat, de fel vagyunk készülve a legrosszabbra” – mondta Granic.

Forrás: MTI

Kigyulladt egy zsúfolt repülőgép Debrecenben

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük