Kásler Miklós rendszeresen hangoztatja, hogy a magyar kultúrának és hagyományoknak már az óvodától nagy szerepet kell kapniuk az oktatásban.
Orbán Ráhel pelenkaeldobása hitvány dolog még akkor is, ha ennél sokkal alávalóbb dolgokat követtek már el a férjével külön-külön és együtt is.
2rule-mezt viselő csapat eddig egyetlen alkalommal győzött - egy másik 2rule-os csapat ellen! (Haladás–Felcsút 2:1) Orbán haverja most szomorú lehet.
Áder János alábbi beszéde augusztus 1-én hangzott volna el a HírTV-ben, a "Szabadfogás" című műsor rendkívüli kiadásában. Bár a nagy nyilvánosságnak szánták, de sajnos a televízió...
A miniszterelnök tusnádfürdői beszédéből leginkább azt a tanulságot vontam le, hogy Orbán belenőtt a nadrágjába, viszont kinőtte az országot. Most itt tartunk…. Most már a „sarkalatos...
A menekültügyi vita koalíciós válsághoz vezetett Németországban. Horst Seehofer felajánlotta lemondását a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből és a német szövetségi kormány belügyminiszteri tisztségéből. Német...
Sajnálattal állapítom meg, hogy a meghirdetett kultúrharc egy kissé vérszegény. Nyámnyila. Puhány. Csak úgy tessék-lássék folytatják az illetékesek. Nem a miniszterelnökön múlik: ő már az év...
Informális migrációs és menekültügyi munkaértekezletet hívott össze szerdán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vasárnapra Brüsszelbe, a találkozón egyes érdekelt tagállamok vezetői vesznek részt. A hivatalos...
A Fidesz gazdag életrajzi elemeiből kár volna kihagyni a legfontosabbat: Kövér László felvételi vizsga nélkül került be az egyetemre. No, nem azért, mert tanulmányi versenyt nyert....