Persze megvan a kétharmad, de végül csak 42 listás mandátumot szerzett a kormánypárt, pedig a hét közepén már 43 mandátumuk is volt, és azóta összeszámoltak még...
Az alábbiakban választókörzeteként közöljük a képviselőválasztás még nem jogerős végeredményét, hogy melyik képviselőjelölt hányadik helyen végzett, milyen százalékos aránnyal és ki nyert mandátumot. OEVK – Budapest...
Az országos listákra leadott szavazatok 69,14 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő: 1. FIDESZ-KDNP (49,51 százalék, 1 530 662 szavazat) 2. JOBBIK (19,99...
Makrai Zoltán, az MSZP-Párbeszéd gödöllői jelöltje péntek délután a Facebook-oldalán jelentette be, hogy visszalép az LMP-s Lengyel Szilvia javára. A politikus azt írta: Megtörtént a várva várt megállapodás!...
Kocsis Máté, jelenleg országgyűlési képviselőjelöltként kampányol. Szerinte teljesen arányos, hogy a józsefvárosi önkormányzati lap egyik számában 20 oldalon 25 alkalommal szerepelt. Rákosi után (még) szabadon Az...
Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke a Magyar Időknek adott interjút. Ebből néhány, a Fidesz közeli szervezet és vezetője gondolkodását...
A Budapest 6-os számú, egyéni országgyűlési választókerületében (OEVK) a józsefvárosi és ferencvárosi állampolgárok nyílt levelet intéztek az ellenzéki képviselőjelöltekhez, mert nem szeretnék, hogy Kocsis Máté Józsefváros polgármestere...
A legnagyobb közösségi portál időről-időre felöklendezi egy-egy régebbi posztomat. Van amelyik megmosolyogtat, de van olyan is aminek tartama azért háborít fel legfőképpen, mert szó szerint érvényes...
Még Jakab István is kivinné a gazdákat az alábbi süket makutyi dumára, traktorral az utakra – ha nem lenne parlamenti alelnök és olyan előkelő helyen a...