Connect with us

Ez a nap

Pénteki mérleg: újabb hét visszalépés

Megosztás

Makrai Zoltán, az MSZP-Párbeszéd gödöllői jelöltje péntek délután a Facebook-oldalán jelentette be, hogy visszalép az LMP-s Lengyel Szilvia javára.

A politikus azt írta:

Megtörtént a várva várt megállapodás! A magyar emberek, a magyar baloldal elvárásainak eleget téve, a pártok közötti megállapodás alapján visszalépek Lengyel Szilvia javára.Reggel

Soproni Tamás, a Momentum alelnöke már bejelentette, hogy öt helyen tervez visszalépni ma a Momentum. Most viszont kiderült, hogy az egyoldalú visszalépésekből végül hat lett,

mert Soproni visszalépett a saját választókörzetében is.

Ez egyébként még számíthat, mert ebben a körzetben a Momentum és az LMP közös indulása a Fidesz szinte biztos győzelmét hozta volna, de így az átszavazatokkal még van valami esélye nyerni a DK-s Oláh Lajosnak.

A teljes lista, amelyet a Momentum élő videóban jelentett be

Hollai Gábor – Vajda Zoltán (Együtt) javára

Jakab Tamás – Kiss Attila (Jobbik) javára

Pintér András Gábor – Ráczné Földi Judit (DK) javára

Soproni Tamás – Oláh Lajos (DK) javára

Szemző Áron – Szél Bernadett (LMP) javára

Tóth Zoltán – Mirkóczki Ádám (Jobbik) javára

Nemrég Fekete-Győr András is visszalépett a Belvárosban, ahol korábban teljes patthelyzet volt a baloldali jelöltek között. Ezután viszont V. Naszályi Márta is bejelentette, hogy a Párbeszéd jelöltjeként szintén visszalép, és végül csak Csárdi Antal, az LMP jelöltje maradt versenyben a fideszes és a jobbikos jelöltekkel szemben.

(Forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük