Az alábbiakban választókörzeteként közöljük a képviselőválasztás még nem jogerős végeredményét, hogy melyik képviselőjelölt hányadik helyen végzett, milyen százalékos aránnyal és ki nyert mandátumot. OEVK – Budapest...
Az országos listákra leadott szavazatok 69,14 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő: 1. FIDESZ-KDNP (49,51 százalék, 1 530 662 szavazat) 2. JOBBIK (19,99...
Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc, Molnár Gyula és Juhász Péter egymás mellett állva, mögöttük a visszalépett jelöltek egy részével – ez a látkép fogadta a sajtósokat, akik...
Karácsony Gergely szerint április 8-án az ellenzéki jelöltek közül arra kell szavazni, aki tényleges változást akar. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje erről szerda este hajdúnánási fórumán beszélt, ahol...
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint egy társadalom, akkor sikeres, ha a férfiak és nők közösen építik az országot és minden feladatot megosztanak. Olyan ország kell, ahol egyenlőség...
Ezt mondta a Demokratikus Koalíció elnöke Debrecenben, egyben arra kérve mintegy 300 fős hallgatóságát, hogy segítsenek leváltani a jelenlegi hatalmat. A magyar kormány legfontosabb témája, hogy...
Pont három esztendeje, a 75. születésnapján készítettem interjút Miquel Angel Martínez Martinezzel, az Európai Parlament volt alelnökével. Akkoriban, 37 év után vonult vissza a politikusi, az európai...
Az MSZP és a Párbeszéd Hajdú-Bihar megyei közös jelöltjeit február 12-én mutatta be a sajtónak Gőgös Zoltán a szocialista párt alelnöke, Hegyesi Beáta a PM elnökségi...
Naná, hogy megint elkéstem. És nemcsak pillanatokat. Szörnyű szokás. Minden egyéb kitűnő tulajdonsága mellett Karácsony Gergely akkor lopta be magát igazán a szívembe, amikor bevallotta: ő...