Ma délelőtt folytatódott az Orbán-ügyészség által ellenem indított per, miután múlt héten Mészáros Lőrinccel szemben pert nyertem, mely szerint nem bűncselekmény, ha bűnözőnek minősítjük Orbán Viktor...
Egyenruhás, bilinccsel, gumibottal, könnygázspay-vel felszerelt iskolaőrök állhatnak szolgálatba már szeptembertől, miközben az iskolai szociálismunkás-hálózat kiépítése – amelynek alapvető feladata lett volna, hogy célirányosan foglalkozzanak a problémás...
Kövér uborkák hengerednek, mocskos politikusok mesterkednek a háttérben. Bocsánatkérésre vágynak, és ha máshogy nem megy, majd törvénybe foglalják. Rab László szŰrreál összefoglalója a 22-es hétről. 2006-os...
Fekete-Győr Andrást, Szarvas Koppány Bendegúzt, a Momentum tagját, a Demokratikus Koalíció ifjúsági tagozatának volt elnökét, valamint Donáth Annát, illetve a párt EP-listavezetőjét, Cseh Katalint is hatósági...
Ma a 100 éves rendőrségi megemlékezésen a miniszterelnök azt mondta, a rend a szabadság alapja. Meg hogy megvédik. Csak azt nem mondja, kivel, mert rendőr már...
Borzalmas, ami a török-görög határon történik. Erdogan török elnök bejelentette, hogy szabaddá teszi a kiutazást az országában tartózkodó, ott menedékre talált szíriai, iraki, afganisztáni, pakisztáni, szomáliai...
Ma, amint arról a Városi Kurírban elsők között adtunk hírt, botrányos jelenetek helyszíne volt a parlament ülésterme. Egymásnak feszült a kormány egyik legelszántabb kritikusa és a...
2006 szeptember 18.-án a Szabadság téren Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője azt követelte az MTV-től, hogy olvassák be petíciójukat, és ezzel kezdetét vette...
Válság: Bizonytalan állapot, amiből a kialakult helyzet jóra is, rosszra is fordulhat. Ez „pengeélen táncolás”, amikor a megszokott működés nem lehetséges, és egy veszélyes helyzet áll...