Amit egyszer megígérnek - és érdekükben áll! - azt be is teljesítik. Hollik István bejelentette, hogy a kormány - vagyis a Fidesz - hamarosan beindítja az...
Úgy tűnik Donald Trump elnök állandó sajtó gyalázása termékeny talajra hult követői táborában. A BBC brit közszolgálati médium kedden a Fehér Háznál tiltakozott az inzultus miatt,...
A tudatos gyűlöletkeltés ártatlan áldozatai a gyerekek. Marcit óvodába viszem. Az autóban éppen szól a rádió. Félelmetes hang rémisztget Soros veszélyes tervével.
Fabiny Tamással, a magyar evangélikusok elnök-püspökével a Heti Világgazdaság készített interjút. A püspök egyike a kevés magyar egyházi vezetőnek, aki gyakran emel szót az igazságtalanságok miatt,...
Koltai Róbert az elmúlt év decemberében ünnepelte 75. születésnapját. A színész annak a legendás kaposvári színtársulatnak volt a tagja, amelyről ma is, mint követendő példaként beszélnek...
Az, hogy össze-vissza szavazhattak szerdán a képviselők azonosítókártyájuk használata nélkül, egyáltalán nem volt törvényellenes, sőt! A TEK-esek pedig megvédeni jöttek a miniszterelnököt a T. házba a...
Heinz-Christian Strache alkancellár pártja új kampányba kezdett. Azzal büszkélkednek, hogy csökkentették egyes külföldi munkavállalók családi pótlékát.
Gyűlöljük a románokat. Őket régóta. Sokkal régebb óta, mint a szlovákokat. De a románoknak állampolgárságot, ingyenes utazást, és egészségügyi ellátást is biztosítunk, ha legalább két szót...
Miért hiszi el a magyarok többsége, hogy az európai kultúrát fenyegető muszlim áradat érkezik - keresztény országokból? A hazug orbáni migránsgyűlölő propaganda mögötti tényeknek nézett utána...