Kövér László két dolgot biztosan kiemelkedő szintet végez, az ellenzéki képviselők megbüntetését a parlamentben és a tuti-mondást jeles alkalmakkor. Elmondható, magasan veri például párttársát Kósa Lajost,...
Budai Gyula nagy uszuló, legfőképpen a DK politikusaira állítódott rá. Gyurcsány Ferenc és Czeglédy Csaba neve hallatára már fogja is pennáját és be-, ki- és feljelent...
Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke, Veress László családja használ egy II. kerületi ingatlant, amit egy elvben határon túli magyarokat támogató alapítvány vásárolt meg. Az alapítvány egy Kövér...
Annyira örülök, hogy Kövér Lászlótól végre megtudhattam, hogyan került sor 2006-ban a tévészékház ostromára, Természetesen neki hiszek, nem a szememnek. Interjújában kifejtette, hogy Gyurcsányék (felteszem, én...
A Fidesz a damaszkuszi útjának legújabb állomása: Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit fogadta a parlamentben, s üdvözlő mondataiban kiemelte: a...
Nem volt ez rendesen végig gondolva! "Érdeklődő és egyetértő" tömeg biztosítása nélkül indította Kövér Lászlót a mindent előre pontosan kiszámoló Fidesz-kampányfelelős előadókörútjára? Vétkes könnyelműség!
Úgy tűnik, Kövér László, a Fidesz kettes számú apostola gondos elmeorvosi kezelésre szorul. Ez persze szigorúan magánvélemény, s felhívom a házelnök úr szíves figyelmét, hogy a...
Valami ismeretlen okból Kövér László, egykor az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa, alapító Fidesztag, jelenleg az Országgyűlés elnöke, egyre többször...
Még megérem, amikor az EU jelenlegi formájában megszűnik létezni – véli a házelnök. Lesz-e belőle államfő? Melyik a kedvenc virága? Jót tenne-e a Fidesznek az ellenzéki...