A magyar életmódot és nemzeti értékeinket védő miniszteri biztossá nevezték ki V. Németh Zsoltot – áll a Magyar Közlönyben. A volt államtitkárt négy évre nevezték ki....
Sokáig azzal játszottam az "ellenállót", hogy egy-egy nagyobb közértbe betérve az újságos-részlegnél például a Demokrata folyóirat elé tettem egy 168óra példányt, vagy a napilapokkal játszottam el,...
A Magyar Közlönyben megjelent a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló rendelet, amely szerint a kormányt Orbán Viktor képviseli, de egyedi ügyekben kijelölhet mást is a...
Rogán Antal feladata lesz „a rendezvények szervezett és biztonságos lebonyolításával kapcsolatos feladatokat ellátó operatív törzs felállítása és működtetése” - áll többek között a Magyar Közlöny hétfő...
Százmilliós közpénzinjekciót és az egykori OPNI épületét is megkapta az a magánalapítvány, amit a külügyes államtitkár Magyar Levente vezet, és amelynek kuratóriumában ott ül Maróth Miklós,...
A Magyar Közlöny kedd este megjelent számában közzétettek egy rendeletet, amelyben módosították, hogy a felsőoktatási felvételi eljárásban hány pluszpontot kapnak azok, akik katonai szolgálatot végeznek. Az...
Elkészültek végre a 2022-es nyugdíjak meghatározásához szükséges legfrissebb szorzók - derül ki a friss Magyar Közlönyből. Az április 4-i számban világossá vált a valorizációs szorzókról szóló...
Mostanság, amikor Orbán miniszterelnök végig haknizza az országot és szemrebbenés nélkül mondja pacekba, hogy "megállít, megvéd, betilt", ritkán hallani, hogy ne a dumára figyeljen a kedves...
Orbán Viktor aláírásával jelent meg az a kormányrendelet, amely szerint a magyar kormány ideiglenes védelemre jogosultként ismer el minden, Ukrajna területéről Magyarországra érkező ukrán állampolgárt vagy...