Hát, erre biztosan nem számítottunk! Amikor évek óta attól a botránytól hangos a sajtó, hogy 16.000 lélegeztetőgép-szerű dolog áll felbontatlanul és eladhatatlanul, aminek a tárolására havonta...
Az idei Sziget fesztiválra Hollandiából érkeznek a legtöbben, mögöttük a britek és az írek következnek, miközben a külföldi és a hazai látogatók aránya mintegy fele-fele.
Előrebocsátom, érdekelt vagyok témában, már 27 éve inzulinfüggésben élek. Az ember így 83-évesen már nem sok mindent vár el az élettől, de magát az éltet ameddig...
Ha kidobta már a szájmaszkját és azt hitte boldogan, hogy elfelejtheti a Covid-őrületet, akkor úgy tűnik, tévedett. Magyarországon folyamatosan emelkedik a szennyvízben mért koronavírus-örökítő anyag koncentrációja...
Emlékeznek még a Földrajzinév-bizottságra? Sajnos már kevesen tudják felidézni ezt a testületet és a vele történteket, pedig 2011-ben tökéletesen előrevetítette az Orbán-kormány leendő hozzáállását a vele...
Akinek van gyereke tudja, hogy a védőnők türelmesen, akár többször is elismételt értő instrukciói, az oltások időbeni beadása mennyire fontos támpont a kezdő- de a gyakorlott...
Legalább is a laikus megfigyelő szerint igazuk lehet azoknak akik a kánikulára tekintettel az utóbbi száz év legforróbb nyarát jósolták
Megszűnik az Országos Meteorológiai Szolgálatnál a hőségriadó, de kinek jó ez
Érdekes dolog történt pénteken: Hadházy Ákos közösségi oldalán délelőtt jelent meg a poszt, amiben arról írt, hogy "Müller Cecília egyszerűen végleg kidobott 18 új szűrőbuszt, amelyeket...