Banánköztársaság
NER-történetek, 2024 tavaszán
Szép idő van ‐ Balassi Bálint pünkösdöt, tavaszt köszöntő verse jár a fejemben: “Újul még a föld is mindenütt tetőled, Tisztul homályából az ég is tevéled, Minden teremtett állat megindul tebenned.”
De a NER mindent megmérgez
Kulka Jánost választották a Nemzet Színészévé. Több méltó jelölt közül nagyszerű döntés született – de nem találkozott a Nemzeti Színház mindenható urának tetszésével. Az RTL riportere kérdezni is próbálta, de az egykor nagyon tehetségesnek tartott, Magyarországon ünnepelt igazgató egészen hibbant, arrogáns “válaszában” közölte, hogy az RTL-nek kérdezni sincs joga…
Több színész is távozik a Nemzetiből, közöttük Udvaros Dorottya is
Nyilván a maradók között van néhány NER-hitű – a többiek..? Persze, mielőtt ítélkeznénk, képzeljük magunkat a helyükbe: sokan vannak a pályán, s azokat, akik netán szolidárisak, a NER könnyen a semmibe pottyanthatja. Viszont a Nemzetiben történt emlékezetes baleset gyanúsítottját, az ügyelőt végre kihallgatták… Előbb-utóbb minden kiderül – Orbániában bűn nem maradhat büntetlenül…
EP- és önkormányzati “választásra” készül az ország – egészen elvadult, pokoli hangulatban. S a “java” még hátra van…
A “kormány” propagandája szerint háború és béke között fogunk dönteni. Ha ez igaz, érthető, miért hívta meg az NKE Ahmadinezsádot, a korábbi iráni elnököt, a “béke régi harcosát”… Tudnunk kell, hogy a “kormány”, amely Orbániában mindent meghatároz, az “alaptörvénytöl” kezdve az önkormányzati vagy bármilyen tulajdon elzabrálásáig, a kulturális élet teljes központosításáig, a kurultáj támogatásáig, éppen az általa fideszes “alapítványokba” átjátszott “egyetemek” életébe nem avatkozik bele – nálunk teljes az egyetemi autonómia – a nyugatiak csak álmélkodhatnak rajta…
Ahmadinezsád igazi békeharcos, “méltó” arra, hogy közös értékeinkről tartson előadást. Sok-sok iráni tudna erről beszélni, de sajnos már régen nem élnek.
A volt iráni elnök meghívása ellen – utólag, hiszen nem volt tele a média a látogatás hírével – többen is tiltakoztak, például a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete. Sok helyen írtak tűrhetetlen, gyilkosan antiszemita nézeteiröl is.
A tiltakozás önmagában helyes, de az ügy nem vallási természetű – az egész nemzetet – ha még van olyan – kellene érintenie.
- Voltak az NKE-nek hallgatói, oktatói, akik elmentek arra az előadásra?
- Tetszett?
- A rektor még a helyén van?
- A többiek tiltakoznak, netán bojkottálják az oktatást?
- Megmozdult az egyetemi ifjúság, országszerte? Sok-sok oktató tiltakozik?
A “kormány” nem avatkozik az ügybe
– egyebként is ideológiamentesen alakítja kapcsolatait napjaink Dzsingisz kánjaival – hát az ellenzék tiltakozik..? Ugyan miert is volna komoly tiltakozás… Nálunk zéró toleranciát hirdetett a kormány, nemcsak az antiszemitizmus, hanem minden emberellenes nézet ellen… S ebbe a politikába nyilván ugyanúgy beleillik Ahmadinezsád meghívása, dédelgetése, mint korábban a konrádozás, kertészezés, hellerezés, a náci mintájú sorosozás stb.
Így kerek Orbánia világa.
Szerző
Friss
- Pünkösd hétfő: Gyurcsány Ferenc „odalép” a kurzuskeresztényeknek
- Kispál csepeli plébános két Istene, avagy hogy kerül a Fidesz-mantra a templomba?
- Helikopterszerencsétlenség áldozata lett Ebrahim Raisi iráni elnök
- „Itt mindenki hülye? Itt? Mindenki!” – Érdekes módon Orbán nem ezt az Üvegtigris-idézetet választotta
- Kiknek szól az egészségbiztosítás? – Útmutató, ha megtakarításként is érdekel
- Mi szükség volt erre, Mester? – Müller Péter beállt nemcsak Szentkirályi Alexandra, de a Fidesz mögé is
- Magyar stáb Cate Blanchett mögött
- Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást „reggelizett”
- Figyelem! Halálos hajóbaleset Verőcénél!
- „Helyreigazítás” – Időjárás: fájni fog