2018-ban szeptember végéig összesen 69 848 tartózkodási engedélyt adott ki a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, ez közel 10 ezerrel több az egy évvel korábbinál.
Szinte minden szakma a politikával birkózik, és a legtöbben már megadták magukat vagy vesztésre állnak. A szék, amiben ülök, egy művészképző intézmény vezetői széke, s mint...
Kádár Nagy Imre holttestét, Orbán a szobrát gyalázta meg. Erről és sok minden másról beszélt Rajk László Kossuth--díjas építész, divattervező, a Magyar Narancsnak adott interjújában.
Felhívást intézett a Magyar Tudományos Akadémia Lendület-programjának 91 csoportvezetője Orbán Viktorhoz, amelyben azt kérik a kormányfőtől: „Szólítsa fel miniszterét, hogy a magyar tudományosságot érintő alapvető átalakításokat...
A győri Audi dolgozói több napja tüntetnek azért, hogy a gyár vezetése emelje a bérüket. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a még a környező - volt szocialista -országok...
Rajk László 70 éves, Kossuth-díjas építész, díszlettervező, a demokratikus ellenzék egykori tagja, Édesapja Rajk László belügyminiszter volt, akit 1949 októberében, Rajk egyéves kora előtt kivégeztek. Rajkot...
Tudomásul vettem, hogy a miniszterelnök nem teljesíti kötelességét, s nem tájékoztatja a népet. Tudomásul vettem, hogy nem válaszol újságírói kérdésekre. Tudomásul vettem, hogy ha egyszer mégis...
Az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. A jogállam működése a népfelség elvén, többpárti demokrácián és a hatalmi ágak megosztásán alapul…
Miből táplálkozik az a mérhetetlen gyűlölet, ami egyre több, most éppen megszólalási lehetőséget kapott , magát kereszténynek és vérmagyarnak mondó hazánkfia oszt meg az őt olvasóval?...