Molnár Piroska a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.


Gyermekkorát Kunágotán töltötte, onnan került Szegedre középiskolába, majd színészként a szegedi Nemzeti Színházban kezdte csodálatos pályáját. A Magyar Narancs cikkéből szemlét készítőnek (bl) különösen kedves színésznője Molnár Piroska azért is, mert ő is Kunágotán töltötte élete egy részét. Volt szerencséje személyesen is találkozni a művésszel, igaz akkor még pályája elején járt.

Részese volt a legendás kaposvári színház sikerinek

2002 és 2013 között a Nemzeti Színház tagja volt, ahonnan Alföldi Róbert leváltásával ő is távozott. Jelenleg a Thália Színház tagja. Felsorolni is sok lenne emlékezetes, nagy sikerű szerepeit. Prózai főszerepek mellett számos zenés darabban nyújtott emlékezetes alakítást. A színpadon olyan kollégákkal dolgozott együtt, mint Koltai Róbert, Csákányi Eszter, Máté Gábor, Jordán Tamás, Pogány Judit vagy Lukáts Andor.

A hazai közéletről….

A magyar közönség egyik legnagyobb kedvencével a Magyar Narancs készített interjút. Ebből a beszélgetésből azokat a részeket szemlézzük a Kurír olvasói számára, ahol a művésznő a hazai közéletről mondja el véleményét.

“.. régen rossz annak a rendszernek…”

Molnár Piroska kiemelte, régen rossz annak a rendszernek, amelyik csak a dicséretet akarja meghallani, és megsértődik a kritikáktól. Kitért arra is, közvetlen környezetéből sokan hagyták itt az országot, és tőlünk nyugatabbra keresik a boldogulásukat. Volt házvezetőnője és a szomszédjában lakó fiatal pár is Angliában él. Elmondta, hogy egy színész nem tud elmenni innen, még akkor sem, ha nyelveket beszél:

“Én amúgy sem bírnám itt hagyni az emlékeimet, a barátaimat, semmi lennék nélkülük. És öreg is vagyok ahhoz, hogy új barátokat szerezzek. De nagy érdeklődéssel hallgatom, milyen bátrak az emberek, hogyan találják meg kint a helyüket.”

Élete egyetlen szelfije…

Arról is beszélt, hogy annak idején miért csatlakozott a Krétakör kezdeményezéséhez, amikor Kálomista Gábor a HírTv-ben becsmérelte Schilling Árpádot. Akkor a társulat azt kérte, tegye fel a kezét az a néző, aki kettőnél több Schilling Árpád rendezte darabot látott életében, és abból az egyik tetszett is. A művésznő is küldött egy kézfeltartós szelfit, ami emlékezete szerint az egyetlen, amit az életében csinált:

„Ezt nem hagyhattam szó vagy szelfi nélkül, erre válaszolni kellett. Pedig, hát Kálomista Gábor már akkor is az igazgatóm volt a Tháliában, és most is az. Társulatilag megkértük, hogy innentől kezdve csak a saját nevében nyilatkozzon, a mi nevünkben ne.”

“Milyen retorzió érhetne engem?”

Teljes mértékben egyetértett a kezdeményezéssel, még akkor is, ha nem gyakoriak mostanában az efféle, feltartott kezű kiállások. Mindezt félelem nélkül tette:

“Milyen retorzió érhetne engem? Elmúltam hetven, legfeljebb abbahagyom a pályát.” /…../

“Én meg állás nélkül maradok? Elveszik a nyugdíjamat? Úgy érzem akkor is maradna annyi erőm, hogy hasznossá tegyem magam. Amiből jutna naponta egy tányér levesre. Szóval nincs bennem ilyenfajta félelem. Mostanában egyébként el szoktam töprengeni azon, nem túl jó szájízzel, mennyire nem szabad a művésznek a hatalomhoz dörgölődznie. Semmilyen hatalomhoz. Elég, hogy én tudom, mit gondolok, meg legfeljebb a közeli barátaim tudják, de nem kell ezt a közönség orrára kössem.”

“Elég, hogy én tudom, mit gondolok…”

Molnár Piroska elmesélt egy tavalyi érdekes esetet, amely vele történt meg az országgyűlési választások után:

„Jöttem ki a Bors néni-előadás után a Kolibri Színházból, és elkapott egy úr, hogy jaj, de imádjuk magát! Na, és mit szól? – kérdezte. Mondom: mihez mit szólok? Hát, hogy milyen jó, hogy megint kétharmad van – mondta. Mondom, nem vagyok oda érte, nem tetszik. Egy pillanatra meghökkent, megállt benne a levegő, majd azt mondta: „Nem baj, akkor is imádjuk!” És ez így van jól. Csak az nincs jól, hogy ha egy kolléga előáll a politikai meggyőződésével, sorra kapja a fellépési lemondásokat. Ez nem jó.”

A kiállás fontossága

Tíz évvel ezelőtt a színésznő és számos kollégája – megelégelve a homoszexuálisokat érő verbális és fizikai támadásokat – előadta Lily Allen Fuck You című számát. Egy ilyen kiállás újra időszerű lenne – veti fel az újságíró – most, hogy az Országgyűlés elnöke szerint ” egy normális homoszexuális nem tartja feltétlenül magát egyenrangúnak:

“Nem hiszem, hogy van ember, aki komolyan venné Kövér Lászlót. Aki komolyan veszi, azt én nem veszem komolyan. Azt gondolom, minden normális ember pontosan tudja, hogy kell kezelni egy ilyen nyilatkozatot. A bolondokkal meg nincs mit csinálni. Naponta benne van az újságban, hogy ezért vagy azért, amit a mi vezetőink tesznek, Nyugaton már rég lemondtak volna a politikusok. Nálunk történik valami? Nem. Nem is fog. Akármit csinálsz.”

A vita fontos…

A Nemzet Színésze szerint vannak nem mérvadó emberek, és olyanok, akikkel nem is érdemes leállni vitatkozni, mert olyan fafejűek, hogy nincs mit tenni:

“Ez borzasztó, mert a vége az ököljog. Félek, hogy ez lesz. Ennek a félelme ott van a levegőben. Szisztematikusan le lett gyilkolva a gondolkodás. Csak mindenki álljon be a sorba, bólogasson.

A teljes interjú itt olvasható:Magyar Narancs

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét