Benkő Lászlót mindenki ismeri: Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega együttes tagja. 2017 májusában diagnosztizáltak nála áttétes májrákot. Lassan felőrli a lelkét az...
Sajtótájékoztatót tartottak a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor második napján Beke István Attila és Szőcs Zoltán ügye kapcsán. Bekét és Szőcsöt Öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta...
A 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában debütál az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című második nagyjátékfilmje – közölte a Magyar Nemzeti...
A 2019-es költségvetési törvény elfogadása után folytatódhatnak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között annak az összegnek a...
A felcsútiak az augusztusi időközi választáson két jelöltre szavazhatnak. Az egyik a jelenlegi alpolgármester, Mészáros László István, a Fidesz jelöltje, a Puskás Akadémia ügyvezetője, akit Mészáros...
Vigh László zalai fideszes képviselő megorronthatta, hogy gond lesz a választáson, mert a jelek szerint felajánlkozott Alföldi Róbert kampányemberének. Ilyen ingyenreklámot az amúgy erre egyáltalán nem...
Telt ház fogadta a rendezőt Zalaszentgróton. Alföldi Róbert azt mondta, dühös és üvölteni tudna, amiért eljutottunk oda, hogy 16 éves gyerekeknek büntetéseket küldünk, csak mert ki merik nyitni...
Az Európai Unió által vizsgált közvilágítási projektek újabb szereplője tűnik fel abban a céghálóban, amelyben megtalálható az Elios szlovák és szerb leányvállalata. A GREP Zrt. külföldi...
Biztosan akadnak, akik ezt tréfának vélik (igazuk is van), én inkább sci-finek mondanám. Olyan fantasztikus jövendölésnek, mely éppúgy megvalósulhat, mint Verne tengeralattjárója, vagy Huxley Szép új...