Európai Parlament szakbizottságában elhangzott, hogy a magyar kormány szisztematikusan meggyengítette a fékek és ellensúlyok rendszerét. Az ülés elején a jelentéstevő Judith Sargentini arról beszélt, hogy a kormány 2010...
Mint minden évben, 2017-ben is elkészítette a Politico közéleti és politikai hírportál azt a listát, amelyen 28 olyan személy nevét tartalmazza, akik a lap szerint 2018-ban...
A világpolitikában Jeruzsálem státusza eddig, már csak az ENSZ-határozat alapján is, tabunak számított. Szerda este, ahogy arról a Városi Kurír elsők között adott hírt, ezt az egységes...
Kormányellenes tüntetés és ellenzéki tiltakozás közepette fogadta el a román képviselőház az igazságszolgáltatási reform első törvényét. Több mint tizenkét órás, éjszakába nyúló maratoni ülésen az ellenzék...
A hazai börtönökben fogva tartottak is készültek arra, hogy gyermekeiket megajándékozzák Mikulás napján. Az advent olyan időszak, amikor a családjuktól, az otthonuktól elzárt emberek fokozott lelki...
Köztéri fogadóórát tartott szerdán délután Budapesten, a Deák téren az LMP miniszterelnök-jelöltje több tucatnyi pártaktivistával közösen. Az LMP az utcán kampányol Szél Bernadett azt ezt megelőzően...
Egy mindenkiért – Tokió 2020 címmel a következő olimpiáig tartó időszak történéseit bemutató televíziós dokumentumfilm készül Szilágyi Áron kardvívóról. „Azért választottam Áront, mert érdekelt a személyisége,...
A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy kormányra kerülve csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját. Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy évről-évre egyre több családnak jelent problémát az...
A Fővárosi Közgyűlés ülése előtt az ellenzék a 3-as metró valamennyi állomásának akadálymentesítését követelte. Négymilliárd forintból fejlesztik a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének keretében az Aranyhegyi-patak menti és a pünkösdfürdői...