Hónapok óta írunk arról, hogy a kormánypárti propaganda, a „közszolgálati” MTVA, a TV2, a Riposzt és társai hogyan csúsztatnak, hazudnak éjjel-nappal. Erre mi történik a választások...
Bíróság előtt álló vádlott állításait terjesztik fideszes politikusok és fideszes médiumok közölte a szegedi polgármesteri hivatal csütörtökön az MTI-vel, arra reagálva, hogy a Fővárosi Törvényszéken egy...
Rövid közleményben jelentette be a zoom.hu, hogy csütörtöktől már nem Tarjányi Péter lesz az ügyvezető igazgatója. Furcsa főszerkesztőváltás A zoom.hu tulajdonosa és egyben ügyvezetője, Tarjányi Péter...
Czeglédy ellen büntetőeljárás folyik, egy napra kiszabadult, majd újra őrizetbe vették. Egy napos szabadság Vasárnap délután 15 órára, a Szabadság térre szerveznek egy tüntetést Czeglédy Csaba miatt Budapesten,...
Nyolc és fél hónapos előzetes letartóztatása alatt mindössze kétszer hallgatták ki a nyomozók, akkor is csak a saját kérésére. Azt akarták, hogy Botka Lászlóra és Gyurcsány...
Gyurcsányra, a DK-ra és az MSZP-re kellett volna terhelő vallomást tennie, kihallgatói erre próbálták rávenni – mondta az előzetesből a mentelmi joga miatt kiengedett Czeglédy Csaba....
Karácsony Gergely szerint az eredmény igazolja az MSZP-Párbeszéd politikáját, miszerint bizonyos helyeken megéri független jelölteket indítani, illetve hogy összefogás kell. „Ha van összefogás, van győzelem, újra...
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és szövetségesei hamarosan sorra kerülő sajtótájékoztatóján – a meghívó szerint – bemutatják Lattmann Tamást. Ő a miniszterelnök-jelölt. Ne feledkezzünk...
„Ha az ellenzéki pártok a kormány megbuktatása helyett egymás szavazóinak elcsábítására törekszenek, akkor annak súlyos választási vereség lesz a következménye”- nyilatkozta két hónappal ezelőtt a Független...