A kutatóhálózat sorsa a legfontosabb témája a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfőn kezdődött 191. közgyűlésének – jelentette ki Lovász László, a testülete elnöke az ülést megnyitó...
A Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) választási programjának egyik prioritása, hogy Magyarországon minél hamarabb vezessék be az eurót – közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki...
A Demokratikus Koalíció frakciószóvivője szégyennek nevezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, miniszterelnök-helyettessel találkozott csütörtökön a budapesti Karmelita kolostorban. Putyin pénzéből szétverik az európai...
Úgy tűnik, lassan mindegy, hogy melyik párt nyilatkozik meg, ugyanolyan alpári, vagy blőd, de mindenképpen minket választókat semmibe vevő mondatokat hallani. Nem Bangóné minősíthetetlen megszólalásáról akarunk...
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, hogy haladéktalanul csökkentse az üzemanyagokat terhelő adót. A DK frakciószóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, hogy...
A Demokratikus Koalíció kifogásolja, hogy míg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) egy hackertámadás miatt megbüntette a pártot, nem indított eljárást más – például a...
A Demokratikus Koalíció képviselői nem fogják megszavazni a kormány családvédelmi akciótervét, mert az ellenzéki párt szerint a program nem a magyar családokat, hanem csak azok egy...
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy a magyar egészségügyre és az oktatásra költse a határon túli fociakadémiákra szánt pénzt. Kórházi osztályok szűnnek meg...
Az Országgyűlés harminchat ellenzéki országgyűlési képviselő tiszteletdíját csökkentette a tavaly december 12-i plenáris ülésen történtekkel összefüggésben, ahol a munka törvénykönyvének módosítása miatt tiltakoztak a politikusok. A...