Gulyás Gergely a háromnapos kormányülés után csütörtökön kormányinfót tartott, aminek részeként bejelentette, hogy lemondtak a miniszterek – Varga Judit, Lantos Csaba, Varga Mihály, Lázár János, Nagy...
Csak nem az a csúf helyzet állt elő, hogy kihasználatlan a messzeföldön méltán oly híres felcsúti Pancho hotel és belengették, hogy ezentúl saját lábára kell álljon,...
A minap Navracsics Tibor, tudják, a "mágus", aki 5 perc alatt "elrendezte az unióval az Erasmus-ügyünket és Varga Judit a repülőgépükre való várakozás idejét is megörökíttették...
Változott a leányzó fekvése, ugyanis Navracsics Tibor ezúttal azzal az Orbán-ukázzal a hátizsákjában mehetett az Európai Unió megfelelő embereivel tárgyalni, hogy beajánlhatta: azt tesszük, amit kell....
Erasmus program felfüggesztése kapcsán a kormány folyamatosan azon dolgozik, még úgy is hogy elgurít egy újabb hazugsághógolyót hogy bebizonyítsa, a magyar ellenzék, és Brüsszel ellenében is...
A Párbeszéd politikusa Mellár Tamás professzor, ismertette azt a modellt amivel kilábalhatnánk az Erasmus-csapdából.
A hazai harcos nyilatkozatokkal szöges ellentétben Varga Judit és Navracsics Tibor az alapítványi egyetemektől megvont támogatások visszaszerzésének lehetőségeiről tárgyalnak Johannes Hahn költségvetésért felelős európai biztossal, aki...
A Magyar Rektori konferencia, amely fennállása óta csak és kizárólag a kormány támogatójakét szólalt meg, nem állt oda mostanában sem a tanárok és a diákok mellé,...
Társadalomkutatóként akár örülhetnék is annak, hogy olyan közelről és élesben tapasztalhatom a Stockholm Szindróma működését, ahogyan ez ma a magyar társadalomban érzékelhető. Ám természetesen nemhogy nem...