Az őszi parlamenti ülésszak kezdetétől módosulnak az országgyűlési tudósítás rendjének szabályai – tájékoztatta az MTI-t az Országgyűlés Sajtóirodája szerdán. A változás indoklása Közleményük szerint a házelnöki...
Kósa Lajos nem fogta vissza magát Pakson, ahová kedden harmad magával fejtágítani érkezett. Páros lábbal állt bele Pálinkás professzorba csakúgy, mint a nem megbeszélt kérdést feltenni...
Azt nem tudni biztosan, hogy a KESMA alá tartozó nyomtatott sajtó(?)termékről van-e szó, de az biztos, hogy volt ott pénz, ahonnan ez jött. Megjelent a friss...
Sehol nem szeretik – soha nem tették – a fölülről kivezényelt „ejtőernyős” főnököt. Nem lehet hálás feladat, kivéve, ha valakinek olyan az orcáján a bőr, mint...
Kitiltották a Parlamentből erre az évre az Index munkatársát, Fábián Tamást egy folyosói interjú miatt. Kollégánk – írják – Varga Judit igazságügyminiszter-jelölt bizottsági meghallgatása után kérdezte...
A kormányzati és ellenzéki korrupciót, illetve a máltai elit alvilági, orosz és azeri kapcsolatait feltáró Daphne Caruana Galiziát 2017 októberében gyilkolták meg, és azóta sem oszlanak...
Tudta, hogy az Ön, meg az Ön és az Ön nevében is üzent Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár? A kiváltó ok az volt, hogy...
Németh Szilárd, a nemzet honvédője eddig még szokatlannak számító sajtótájékoztatóra adta a fejét. Másodmagával álltak ki a kis teremben, mögöttük biodíszletként fegyvert tartó honvédeket sorakoztattak fel,...
Az alázatot, az igazság keresését és a szabadságot nevezte az újságírók fő erényének Ferenc pápa szombaton a külföldi tudósítók olaszországi szövetségének mintegy 400 tagját fogadva a...