Connect with us

Kerítésen innen

Pálinkás József Orbánról: „Felfoghatatlan, amikor egy politikus azt hiszi, hogy mindent is megcsinálhat”

Megosztás

Pálinkás József, az Orbán Viktor egykori minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke új pártjával, az Újvilág néppárttal szinte a megalakulás pillanatától permanens választási kampányban él. Az elnök azt is tudja, hogy az ellenzéki előválasztáson nem nekik áll a zászló, de akkor hogyan tovább 2020-ben? Pálinkás Józseffel a Telex készített nagy interjút.

pálinkás
Megosztás

Pálinkás József, az Orbán Viktor egykori minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke új pártjával, az Újvilág néppárttal szinte a megalakulás pillanatától permanens választási kampányban él. Az elnök azt is tudja, hogy az ellenzéki előválasztáson nem nekik áll a zászló, de akkor hogyan tovább 2020-ben? Pálinkás Józseffel a Telex készített nagy interjút.

Egyre több lesz a szegényember

Ha nem az előválasztási győzelem, akkor mi az ön reális célja?

Nem mondtam, hogy nem a győzelem a cél, az én indulásomnak van egyfajta szimbolikus értelme is, hiszen a jelöltek nagy része – ha muszáj ezt a jobb- és baloldali megkülönböztetést tenni – leginkább a baloldalhoz tartozik, és könnyű is rásütni az egészre, hogy ez a választás igazából csak egy jobb- és baloldal közötti küzdelem. Ehhez képest szerintem arról van szó, hogy az országban létrejött egy olyan politikai berendezkedés, amely egy rettenetesen szétszakított társadalmat preferál, szemben azzal, hogy legyen egy széles középréteg. Én most azt látom, hogy ez a középréteg szűkül, de nem úgy, hogy a gazdagok száma növekszik, hanem hogy egyre több lesz a szegény ember.

Vállalna valamilyen szerepet egy ellenzéki kormányban?

Nehéz kérdés. Voltam már miniszter. Nem zárom ki, de nem ambicionálnám, hogy a miniszterelnökségen kívül még egyszer kormányban szerepet vállaljak.

Lassan hetvenéves lesz, békés nyugdíjas éveket is élhetne, most mégis beszáll a politikába. Személyes felelősséget érez a NER miatt?

Én nem a NER-t, hanem a Fideszt támogattam. 1998 és 2002 között tagja voltam a kormánynak, majd kétségtelenül segítettem a Fideszt, pontosabban Orbán Viktort 2002 és 2005 között, hogy a Fidesz egy valódi néppárt legyen. A NER létrejöttében nekem már nem volt szerepem, 2008-ban kiléptem a politikából, és 2014-ig életem egyik legjobb munkáját végeztem az Akadémia elnökeként. Eközben nekem a NER-hez legfeljebb annyi viszonyom volt, hogy időnként beszélgettem a miniszterelnökkel. Természetesen láttam, érzékeltem, hogy mi folyik, néha el is mondtam a véleményemet, főképp, ha megkérdezték. Lelkiismeret-furdalásom nincs, de nem szeretném, ha ez a rendszer még sokáig folytatódna.

A nagy kérdés

Minek kellett ahhoz történnie, hogy Orbán Viktor egykori miniszteréből és harcostársából később Orbán kritikusa és kihívója legyen?

Ehhez Orbán Viktornak nagyot kellett változnia 2002 és 2021 között. A folyamat 2010-től olyan mértékben felgyorsult, és még pillanatnyilag is olyan mértékben romlik, hogy úgy gondoltam, nekem is szólnom kell. Azoknak, akik a Fideszt 1996–98 után támogatták, és még ma is támogatják, meg kell érezniük, hogy ez már nem az, amit akkor támogattak, a király meztelen. Van Magyarországon sok ezer ember, aki figyel a szavamra, akkor is, ha nem produkálok sok ezer lájkot a Facebookon.

Mikor, hol romlott el Orbán Viktor az ön szemében?

Folyamatosan romlott, párhuzamosan azzal, ahogy nőtt a ma már korlátlannak számító hatalma. Most olyan politikát folytat, amelyet nem hogy elfogadni nem tudok, de nem is értek igazán. Például miért kell a magyar közéletet felhergelni olyanokkal, hogy a magyar adófizetők terhére Magyarországra hoz egy kínai egyetemet. Felfoghatatlan, amikor egy politikus azt hiszi, hogy mindent is megcsinálhat.

Hm!

A NER kastélyok rejtekén

Ha folyamatosan romlott Orbán, akkor mi lehet az oka, hogy közben sokan kitartanak mellette, a szavazókon kívül a politikustársai is, akikkel akár évtizedek óta együtt dolgozik. Ők nem látják ezt a romlást?

Roppant egyszerű, hogy miért tartanak ki Orbán mellett a politikustársai: az egzisztenciájuk függ tőle. Amikor 2002-ben a Fidesz elveszítette a választást, akkor fogtam a táskámat, személyes irataimat, visszamentem az egyetemi dolgozószobámba, és tanítottam tovább. Rogán Antal vagy Kósa Lajos el is éldegélhetne valamelyik kastélyában, de egyébként mit csinálhatnának? Legtöbbjüknek nincs semmilyen előzetes teljesítménye, tapasztalata.

Másrészt láttam én már ötvenhez közeli fideszes képviselőt hisztérikusan sírni, amikor nem jutott be a parlamentbe, mert akkor jött rá, hogy te jó isten, mit fog csinálni.

Ki volt az?

Nem mondom el, de már nem aktív politikus.

(Olvassa el a teljes cikket a Telexen, amelyben Pálinkás József sok hasonlóan érdekes kérdést válaszol meg!)

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Fürediné Kiefer Edit

    2021.06.18 20:42 at 20:42

    Igen, a lényeg amit Pálinkás Úr is kijelent, hogy bőszen, ingerelve a jó népet,dafke, ultimátum, diktátum mindent megcsinálhat ez a harcias, akaratos politikus.Ezzel aztán sokat árt, mert a párt katonái nem mernek vele ellenkezni, a népet meg próbára teszi, ugyan, meddig tűri el a dafke utasírásokat, mivel kompromisszumra nem képes egy ilyen központi ir nyitású vezető, inkább vállalja a személyi kultuszt..Érdekes a Bencsik Demokrata újság főszerksztőjénel a megérzése, amikor szinte romantikusnak tartja utólag a polgári köröket, mert úgy gondolja, hogy azokkal fel lehetne pezsdíteni a pártot.Utal arra, hogy milyen klasszul vitáztak, lelkesedtek akkor, aztán fájlalja, hogy csak addig kellett ez a szervezés, amíg a választásra készültek? Igaznak tartom az akkori felemelő érzését, de annyira reálisnak kell lennie Bencsiknek, hogy Orbán önjáró lett, valószínű, hogy a józan jó tanácsokat sem fogadta meg, a másik meg a nagymértékű korrupció, amit engedett kedvencei között elburjánozni a nép rovására.Művi úton hozott létre EU-s támogatásokból egy magyar tőkés oligarchiát, és Bencsik tanulmányozza, hogy mit jelent az illiberális állam.Bencsik csalódott egy eszmében, újra kell épitkeznie, én is azt teszem és még sok értelmiségi főleg keresztények.

  2. Gabó

    2021.06.19 06:55 at 06:55

    Orbán azt hiszi? Nem hiszi, tudja, hiszen mindent – bármit megcsinálhat.
    A szomorú az, hogy a csőlátású fideszesek még mindig nem veszik észre, hogy hülyére veszi őket is, hiszen minden, amit lenyúlnak az oligarchái, az egész nemzet vesztesége.

  3. gina

    2021.06.19 11:04 at 11:04

    Sajnos ebben a sötét országban mindent megtehet, ez a nép nem is érdemel mást, akarja az igát ám legyen, a világ legalja országa lettünk, buta , gyülölködö emberekkel, innen csak menekülni kell….

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük